Zak Brown 2016-ról: Egy hanyatló csapathoz csatlakoztam

A McLaren az elmúlt években jelentős előrelépést könyvelhetett el, hiszen hosszú idő után újra a végelszámolás harmadik helyét szerezték meg a konstruktőri bajnokságban. Brown most arra emlékezett vissza, hogy a csapatot a szakad széléről kellett visszahozniuk.

Zak Brown, CEO, McLaren Racing

Zak Brown, CEO, McLaren Racing

Steven Tee / Motorsport Images

2014 végén Ron Dennis úgy döntött, hogy a Mercedes erőforrásainak hátat fordítva ismeretlen vizekre eveznek, hiszen meggyőződése volt, hogy a német gyártó motorjaival nem lesznek képesek a világbajnoki elsőségért harcolni.

A Honda és Fernando Alonso érkezése azonban nem hozta meg az áttörést, sőt a csapat rég nem látott mélységekbe zuhant vissza. Az eredménytelenség miatt a szponzorok hátat fordítottak az alakulatnak, a légkör pedig feszültté vált.

„Csatlakoztam egy hanyatló csapathoz” – elevenítette fel Zak Brown a 2016-os érkezésének körülményeit Motorsport-total.com kérdésére. „Ahol korábban olyan nagy szponzorok voltak, mint a Vodafone, Johnny Walker és a GSK, ez akkor már egy csupasz autó volt. Nem hiszem azonban, hogy egy személy lenne felelős ezért, nem kell senkire mutogatni.”

Még több F1 hír:

Ennek ellenére Ron Dennis volt az egyik olyan ember az alakulatnál, akinek viselnie kellett a következményeket, de a McLaren-legenda tulajdonosi részesedését nem volt egyszerű kivásárolnia a menedzsmentnek. Ez Brown szerint egészségtelen munkamorálhoz vezetett, ami hatással volt az egész csapatra.

„Egy kicsit úgy láttam a McLarent, mint a Star Warst. Olyanok lettünk, mint Darth Vader, de inkább Luke Skywalkerre kellett volna hasonlítanunk” – élt különös hasonlattal Brown, aki azonban elégedett a növekedéssel, amit az elmúlt években produkáltak.

 

„Most látjuk, hogy lassan minden működik. Mindenünk megvan, ami szükséges: pilóták, csapatvezetés, technikai vezetés, motor, befektetők, erőforrások” – összegezte a gondolatait Brow, aki a Mercedes-motorra újabb mérföldkőként tekint.

Alonso: egyértelművé vált, hogy...


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean elmondta, miért nem versenyzik oválpályákon
Következő cikk Furcsa Ferrari: aszimmetrikus padlólemezzel kísérleteztek Imolában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország