KezdőlapFormula EWolff visszavonul a csapatától

Wolff visszavonul a csapatától

-

A szezon végén otthagyja csapatát Susie Wolff, aki a Maserati érkezésével egyidőben int búcsút a Formula E-nek.

A szöuli szezonzárón jelentette be visszavonulását a Venturit 2018 óta vezető skót hölgy. Jelenleg Jérome d’Ambrosio csapatfőnöki pozícióban vezeti majd az alakulatot, ami folyamatosan fejlődött Wolff vezetése alatt.

Idén mind az egyéni, mind a csapatbajnoki címért harcban álltak, öt győzelmükkel pedig legjobb idényüket zárták. Jövőre a Maserati veszi át a csapatot, és bár eredetileg arról volt szó, nem változik semmi, végül nem hosszabbították meg Wolff hároméves szerződését.

„Ahogy lezárjuk a Venturi legsikeresebb szezonját, az én történetem is véget ér velük és a Formula E-vel. Hihetetlen büszke vagyok az alapokra, amit közösen alkottunk, és amivel az új fejezete megkezdik majd a Maseratival.

Amikor csatlakoztam a Venturihoz, az volt a célom, hogy egy olyan csapatot hozzak létre, ami nemcsak sikeres a pályán, hanem egy magasabb ügy is vezérli. Egy család, ami támogatja a sokszínűséget és az elfogadást. Míg ez az utazás folytatódik, büszke vagyok arra, amit elértünk.

Négy éve még mit sem tudtam arról, milyen mértékű kihívásokkal kell majd szembenéznünk. Ezekben a nehéz pillanatokban fizetődött ki a rugalmasság, a hit és a bizalom, amit egymásba fektetünk. Miközben a mezőny végéről odáig jutottunk, hogy győzelmekért és bajnokságokért küzdjünk.”