Wolff: Jó a kocsink, csak vezethetetlen...

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff összességében optimistán nyilatkozott a Monacói Nagydíj első szabadedzése után, és bár elismeri, most vezethetetlen a W13-as, reményei szerint a beállítások módosításával élvezetesebb dolga lesz a versenyzőinek.

George Russell, Mercedes W13

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Mercedes két pilótája, George Russell és Lewis Hamilton a nyolcadik, illetve a tizedik helyen végzett a Monacói Nagydíj első szabadedzésén, előbbi durván 7 tizedre, utóbbi körülbelül egy másodpercre volt az edzés leggyorsabbjától, Charles Leclerc-től.

Eközben a német istálló azon törheti a fejét, hogyan csillapíthatnák az ismét jelentkező pattogást, aminek az oka a csapatfőnök Toto Wolff szerint a futómű merevsége.

„Azt gondolom, hogy a futóművel van problémánk. Az egész szezon folyamán küzdünk vele, és a pattogásnak néha aerodinamikai, néha merevségi oka van. Ma a merevség váltotta ki” – mondta a csapatfőnök a Sky Sports F1-nak.

Még több F1 hír:

Wolff hozzátette, hogy gyorsnak tűnik az autójuk, a könyöke kipárnázását kérő Lewis Hamilton kapcsán pedig azt mondta a csapatvezető, hogy annyi párnázást kap, amennyit csak szeretne, csak legyen jó a kocsijuk.

„Úgy tűnik, hogy jól teljesít a kocsink, mert gyorsak voltunk. Talán nem az edzés végén, amikor a kemény keverékkel hosszabb etapokat mentünk, de összességében szerint jó a kocsink. Csak jelenleg így vezethetetlen.”

„Azt gondolom, tudunk még alakítani a beállításokon, hogy élvezetesebb legyen a vezetés a versenyzőink számára. Természetesen gyors kocsit akartunk, és ha gyors, akkor annyi párnázást kap Lewis, amennyire csak szüksége van” – zárta az osztrák.

Íme, a Monacói Nagydíj menetrendje!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLarennél hamarosan döntenek Ricciardo jövőjéről
Következő cikk IndyCar: eldőlt az F1-gyel összeboronált pilóta sorsa!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország