Wolff: Hamiltoné volt a leggyorsabb versenyautó a mezőnyben! - F1VILÁG.HU

Wolff: Hamiltoné volt a leggyorsabb versenyautó a mezőnyben!

HIRDETÉS
A várakozásokon felül teljesített a Mercedes Forma-1-es csapata a hétvégi Spanyol Nagydíjon, Toto Wolff elmondása szerint pedig fél másodperccel sikerült közelebb kerülniük a Red Bullhoz és a Ferrarihoz.
2022 Spanish Grand Prix 2022, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton

A Mercedes több újítást is bevetett Barcelonában, ezeknek köszönhetően pedig sikerült enyhíteni a W13-as kódjelű versenyautó „delfinező” mozgásán, így a tempó is szemmel láthatóan feljavult. A vasárnapi versenyen George Russell egy küzdelmes futamot követően a 3. helyen ért célba, Lewis Hamilton pedig az elsőkörös defekt után a mezőny végéről zárkózott fel, és végzett az 5. pozícióban.

Toto Wolff csapatfőnök természetesen nagyon elégedett a látottakkal, no meg persze a versenyzőkkel is, habár pontosan tudja, sokat kell még fejlődniük. 

„Igazán örömteli hétvége volt ez sok pozitív jelzéssel, még akkor is, ha nem estem még extázisba. Szolid versenyen vertük meg a Ferrarit, Lewisszal pedig jó eséllyel a miénk volt a leggyorsabb versenyautó” – mondta a szakember. „Ki kell elemeznünk most az adatokat, és meg kell próbálnunk lépésről lépésre javulni a futamgyőzelemhez.”

„George látványos védekezést mutatott be Maxszal szemben, lenyűgöző volt, ahogy pozícionálta az autóját – az efféle versenyzést szeretjük látni. A futam végén pedig jól menedzselte az autót, így dobogós helyet szállított nekünk. Ami Lewist illeti, balszerencsés volt a nyitókörben, de fantasztikus felzárkózást mutatott be utána. Versenyzőként mindig nagyon nehéz, amikor 50 másodperces hátrányban vagy, de mi soha nem adjuk fel, a tempója pedig a futam végén lenyűgöző volt, a győzelemért harcolhatott volna.”

Wolff hozzátette, nagyon örömteli, hogy a csapat kemény munkájának hála közelebb tudtak kerülni a Red Bullhoz és a Ferrarihoz.

„A hétvége jobban sikerült, mint vártuk, mert én mindig inkább pesszimista vagyok a dolgokkal kapcsolatban. Egyértelműen elléptünk a középmezőnytől, legalábbis Barcelonában, és fél másodpercet hoztunk az élmenőkön. 1 másodperces volt a lemaradásunk, most pedig fél másodperc. Sikerült kihoznunk az autóban rejlő potenciált azzal, hogy a kerékcserék során változtattunk dolgokon, a mostani pedig a legértékesebb verseny volt számunkra a két autó beállítások és abroncsok tekintetében való összehasonlítása szempontjából. Nagy előrelépést tettünk az autó megértése szempontjából, és határozottan javulni fogunk még.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!