Villeneuve: a dzsiddai F1-es párharc „amatőr gokartozásnak” tűnt

A korábbi Forma–1-es világbajnok, Jacques Villeneuve úgy írta le a Max Verstappen és Lewis Hamilton között lezajlott csatát a Szaúd-arábiai Nagydíjon, mint ami két amatőr gokartozására hasonlított.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, and Lewis Hamilton, Mercedes W12, do battle at the restart

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, and Lewis Hamilton, Mercedes W12, do battle at the restart

Steve Etherington / Motorsport Images

A kanadai emellett azt is megkérdőjelezte, hogy a sport talán kezd túlságosan is egy „hollywoodi show-ra” hasonlítani. A TV-s szakértőként is dolgozó Villeneuve, aki 1997-ben maga is részese volt egy kétes párharcnak Michael Schumacher ellen, sok jelenetet megkérdőjelezett az ellentmondásos viadal kapcsán.

„Ez nem Forma–1 volt, inkább amatőr gokartozás. Semmi sem volt rendben, szóval nem is tudom, mit mondjak róla. Nehéz semlegesnek maradni, nehéz úgy beszélni a történtekről, hogy közben nem húzol valamelyik oldal felé. Mindig úgy fogják majd értelmezni, hogy oldalt választottál, és ilyenkor kezd túl sok lenni” – mondta a Motorsport.com-nak.

„Szeretnénk sportot és jó F1-et látni? Vagy inkább csak egy hollywoodi show-t? Ha az utóbbi kell, akkor ez a futam tökéletes volt. Erről szól azonban az F1? Nem tudom. Szerintem Frank [Williams] forgott volna a sírjában, ha látja ezt a futamot.”

„Ha pedig ránézünk a csapatvezetőkre, mindenki kiabál és nyomást helyez a bírákra, ez pedig már nevetséges. Tényleg röhejessé vált az egész. A szurkolók persze imádták. A nézettség tehát vélhetően nőni fog, ami pedig az F1-nek is jó. A sporttól azonban kezdünk távolodni, ennyi. Szóval azon múlik, hogy mennyire vagyunk puristák.”

Még több F1 hír:

Villeneuve egyébként Verstappen és Hamilton taktikázását is megkérdőjelezte. „Max lecsúszott a pályáról és előnyt szerzett. Ettől függetlenül az első kereke Lewis hátsó kereke előtt volt. A szabályok szerint ilyenkor pedig helyet kell hagyni, Lewis pedig ezt nem tette meg.”

„Szóval melyik szabálynak is kéne eleget tenni ilyenkor? Max levágta volna a kanyart akkor is, ha Lewis elég helyet hagy neki? Ezt már sosem tudjuk meg. Végső soron Max átvágta a kanyart, és talán amúgy sem tudta volna bevenni, de a szabályt követed szó szerint vagy a szándékot nézed? Ilyenkor válik igazán nehézzé semlegesnek maradni” – magyarázta az első újraindításról a kanadai.

„Általában mindannyian bevetik ezeket a kis trükköket. Amikor Lewis csinálja, nála mindig fennáll, hogy szándékosan tette-e vagy sem. Ugyanez volt Nico Rosberg ellen is. Amikor Rosberg csinálta, őt elkapták és csúnyának tűnt.”

„Lewis esetében úgy tűnik, hogy sosem csinálja direkt, ebben mesteri, ezt jól tudjuk.” Ami pedig az elengedéses ütközést illeti: „Ha valaki lelassul előtted, te megelőzöd. A probléma azokkal a hülye DRS-vonalakkal van. Lewis pedig nem akart Max előtt átmenni rajta, de tudta, hogy elengedik.”

 

„Egyszerűen csak nem akarta, hogy Max DRS-sel támadhasson az egyenesben, mert akkor visszaelőzte volna, szóval mindketten butát játszottak ott. Elképesztő, hogy mennyire erős az az első szárny. Kétszer is ütést kapott, de nem esett le. Ez lenyűgöző! Ugyanakkor látni lehetett, hogy Verstappent mennyire frusztrálja a Mercedes egyenesbeli tempója.”

„Ezen a hétvégén Max nem volt ott. Az időmérőn meg kellett volna szereznie a pole-t, de elvesztette. Szóval Lewis egyébként is megérdemelte a győzelmet.” Villeneuve emellett szintén megkérdőjelezte Michael Masi versenyigazgató beszélgetését a csapatokkal a második újraindítás előtt.

A korábbi bajnok még sosem hallott ilyesmiről, mert ez nem szerepel a szabályokban, és nem értette, hogyan kerülhet sor ilyesmire egy futamon. Ő most csak egy nyugodtabb szezonzárót szeretne Abu-Dzabiban.

„Az a Red Bull pályája. Lewis motorjával azonban már minden pálya az övé. Én csak egy jó és tiszta futamban reménykedem. Nyerjen a legjobb, és ne olyan legyen, mint most, ne Hollywood, legalábbis ne az utolsó viadalon. Idén már kaptunk bőven a show-ból” – zárta gondolatát Villeneuve.

Az FIA nem mer beleszólni a bajnoki küzdelembe?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin: Hálát adok az égnek, hogy ebben a korszakban versenyezhetek
Következő cikk Sainz keményen követelte, hogy adja át neki Leclerc a pozícióját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország