KezdőlapFormula SportFormula 3Vesti nyerte a főversenyt, Leclerc csúnyát hibázott

Vesti nyerte a főversenyt, Leclerc csúnyát hibázott

-

A Red Bull Ringen a szombati sprintfutamok Dennis Hauger és David Schumacher győzelmét hozták a Red Bull Ringen.

A vasárnapi főfutam rajtsorrendjét a pénteki időmérő határozta míg, az első sorból Hauger és Frederic Vesti indult, míg a második sort Alexander Smolyar és Caio Collet foglalta el.
Arthur Leclerc a 9., Schumacher a 14., Enzo Fittipaldi a 15., Juan Manuel Correa a 23., Tóth László pedig a 27. helyről várta a rajtot.

Collett már a felvezető körön is lefulladt, de el tudott indulni végül, azonban ugyanígy járt a rajtnál is. Végül el tudott indulni, de addigra szinte mindenki megelőzte, így aztán vissza is csúszott a mezőny végére. De legalább mindenki ki tudta kerülni ütközés nélkül.

Hauger megtartotta első helyét a rajt után, mögötte Vesti és Smolyar érkezett.

A 4. körben Vesti megelőzte Haugert, de az gyorsan visszaszerezte a pozíciót. Egy körrel később aztán tartósan sikerült az előzés, Vesti átvette a vezetést.

A 6. körben Leclerc mutatott be szép előzést, kívülsől, JackDoohannel szemben, és feljött a 8. helyre, majd hamar maga mögé tudta Martinst és Crawfordot is. Utóbbival nem volt nehéz dolga, mert az elfékezte magát.

Követően Smolyar is megelőzte Haugert, majd kezdte nyomás alá helyezni Vestit. ÍgNoy azonban fel tudott zárkózni mögéjük Hauger is.

A 9. körben Leclerc ismét kívülről előzött, Novalak azonban visszavette a pozíciót.

Az első négy nagyon egymásra talált, egymásnak adták az első helyet, míg nem Vesti maradt az első helyen, a második pozícióba Hauger jött fel, majd Smolyar és Caldwell következett.

A 12. körben a hátsó traktusban Villagomez forgott meg egy Van der Helmmel való ötközés után, de mindenki ki tudta kerülni. Folytatni tudta a versenyt a mexikói, de az utolsó helyre esett vissza.

Leclerc nagyon látványos versenyzést produkált, de elvesztette a fejét. Előbb csak egy kisebbet hibázott és pozíciót veszített, majd egy nagyobbat is, és összeütközött Novalakkal. Előbb csak Leclerc szállt el, de csúszás közben elkaszálta Novalakot is, melynek eredményeként mindketten kiestek a versenyből. Miután a kavicságyban álltak meg, pályára hajtott a biztonsági autót.

A rajt után a harmadik helyért támadni kezdte Smolyart Caldwell. Vesti előnye hamarosan 5 tized lett az élen, Hauger előtt. Caldwell hamarosan meg is előzte Smolyart,

Érdemes megemlíteni, hogy a 8. helyen haladó Iwasa 10 helyet javított rajtpozíciójához képest.

Doohan és Crawford összeakadtak, utóbbi a boxba hajtott első szárny cserér és hasonlóan tett Doohan is, ő defekt miatt, a pályán pedig addig virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe.

Így Iwasa más a 6. volt.

A VSC után Caldwell támadta csapattársát, Haugert a második helyért, de csak egy pillanatra tudta megelőzni, megtartani nem tudta a pozíciót.

A versenyt végül Vesti nyerte Hauger és Caldwell előtt.

Végeredmény hamarosan…