Skip to content
Főoldal / ORB / Vértes Rallye: Ostberg az élen

Vértes Rallye: Ostberg az élen

Vértes Rallye 2021

A Mercarius Rally1 Bajnokság hatodik fordulójának szombati napjának az összefoglalója.

A 2021-es Vértes Rallye szombati napján a 17,3 kilométeres oroszlányi szakaszt kellett háromszor teljesítenie a Mercarius Rally1 Bajnokság mezőnyének.

Az első gyorsot még megnyerte a Turán Frigyes-Bagaméri László kettős. A másodikon már kétkerék hajtással jöttek és visszacsúsztak a nyolcadik helyre. A harmadik szakaszra már ki sem mentek, mivel nem sikerült orvosolni a differenciálmű-törést, bár a csapat mindent megtett.

Mads Ostberg és Torstein Eriksen nyerte a második és harmadik szakaszt Hadik András és Kertész Krisztián előtt. A norvég páros 7,5 másodperc előnnyel várhatja a Vértes Rallye vasárnapi napját a címvédő előtt. Klausz Kristóf és Csányi Botond a harmadik, akit mindössze 2,5 másodperccel követ a verseny tavalyi győztese, Velenczei Ádám, akinek Bacigal Igor olvassa az itinert.

Az idén már két versenyt nyerő Csomós Miklós-Nagy Attila duó egy perc hátránnyal a nyolcadik helyről várja a folytatást, miután defektet kaptak a második gyorson.

A Peugeot Kupában a Szauer Gergő-Kerék István egység vezet a Német Gábor-Szőke Tamás és Viszló Csaba-Czakó Janek párosok előtt.

Az ORC-ben Hevesi István és Bottyján János vezet, annak ellenére, hogy az utolsó szakaszon kb. 5 kilométer jöttek defekttel.

A 2021-es Vértes Rally állása a szombati nap után ITT megtekinthető.