Verstappen személyi edzője elárulta, hogy a pilóták annyi kalóriát égetnek el, mint egy félmaraton lefutása alatt

Max Verstappen első Forma-1-es éveiben Jake Aliker volt a személyi edzője, azonban személyes okok miatt Bradley Scanes vette át a helyét. A 34 éves brit örömmel dolgozik együtt a Red Bull pilótájával, akit kivételes tehetségnek tart.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Carl Bingham / Motorsport Images

A Forma-1 egy szigorú sport, amely megköveteli a versenyzőktől, hogy teljesen fittek legyenek a kondíciójukat tekintve. Ez nem mindig tűnik így, de Scanes igyekszik elmagyarázni, miért jelent fizikai kihívást az autóversenyzés királykategóriájában vezetni.

Verstappen edzője szerint egy versenyző annyi kalóriát éget el a verseny során, mint valaki, aki egy félmaratont fut. Kissé meglepő persze, hiszen egy versenyző lényegében mozdulatlanul ül a pilótafülkében.

„Ráadásul akár 40, 45 kilogrammos nyomást is el kell bírnod, ha a nyakadról van szó fékezéskor. Aztán az olyan pályákon, mint Monza, száz kilónyi erő hat rád. A pilótafülkében a hőmérséklet elérheti az ötven fokot" - mondja Scanes, és példaként a Miami Nagydíjat említi.

Még több F1 hír:

Verstappen alig több mint másfél óra alatt 3,6 kilogrammot veszített csak az izzadással. A pilótákra tehát elképesztően nehéz körülmények várnak egy forró futam során.

„Ez körülbelül a súlyának öt százaléka. Ha ennyi súlyt veszítesz, az a munkaképességed harminc százalékának elvesztéséhez vezet. Ezután az erőnlétről van szó, de még fontosabb a mentális aspektus és a koncentráció" - mondja Scanes a De Telegraafnak adott interjúban.

Szerinte ezért nem véletlen, hogy pont a verseny végén kezdtek el hibázni egyes versenyzők. Ez is mutatja, mennyire fontos, hogy szuper formában legyenek.

Scanes mindenesetre rendkívül boldog, hogy Verstappennel dolgozhat: „Max egy kivételes tehetség. Gyorsan érett meg. Ezt gyakrabban látod az élsportolóknál. Könnyű vele dolgozni. Megértjük egymást, és nagyon nyugodt a légkör" - tette hozzá.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tilosban járt Hamilton Barcelonában? - frissítve
Következő cikk Villeneuve: Perez joggal csalódott, de a Red Bull helyesen döntött

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország