Verstappen: Nagyon fiatalon kezdtem, az apám azt akarta, hogy várjak még

Max Verstappen már egészen fiatalon biztos volt benne, hogy gokartozni akar, és az sem zavarta, hogy általában ő volt a legfiatalabb a pályán. A holland azt is elárulta, az édesapja az elején arra kérte, hogy várjon még a döntésével, de ő hajthatatlan volt.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Andy Hone / Motorsport Images

Max Verstappen a Forma-1 modern korszakának az egyik legtehetségesebb pilótája, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a holland gyűjtötte be idén a legtöbb pole-t és futamgyőzelmet. A Red Bull-pilóta már egészen fiatalon eldöntötte, hogy a versenyzéssel szeretne foglalkozni.

„Valójában az egész az én döntésem volt” – jelentette ki Max Verstappen a The Gentleman's Journalnak adott interjújában. „Miután elmentem a gokartpályára, és láttam, hogy egy fiatalabb srác vezet, felhívtam apámat, aki akkoriban Kanadában volt az F1 miatt, és azt mondtam, hogy vezetni akarok.”

„Kezdetben nemet mondott. Azt akarta, hogy várjak még két évet, de fél évvel később, négy és fél évesen mégis elkezdtem gokartozni” – tette hozzá a holland. „Őszintén szólva nem gondoltam a koromra. Mindig olyan kategóriákban versenyeztem, ahol én voltam a legfiatalabb.”

Még több F1 hír:

„Mindig olyan srácok ellen versenyeztem, akik két-három évvel idősebbek voltak, vagy még annál is idősebbek. Különösen az utolsó gokartos évemben. 16 éves voltam, és a 20-as éveik végén járó, sőt 35 éves srácok ellen versenyeztem.”

„Őket gyártók fizették azért, hogy a gokartban maradjanak. Szóval nem éreztem magam a komfortzónámon kívül, amikor elkezdtem az F1-et. Úgy voltam vele, hogy én már hozzászoktam ehhez.”

„Soha nem is gondoltam erre, egyszerűen csak nagyon örültem, hogy itt lehetek, és megpróbálhatom a legjobb eredményeket elérni” – zárta le a gondolatait Verstappen, akinek idén remek esélye nyílik rá, hogy világbajnoki címmel koronázza meg karrierjét.

Marko: Ha ez sikerül, Verstappennek már 60 százalék esélye lesz a világbajnoki címre...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: most már csalódottak vagyunk, ha nem jutunk be a Q2-be
Következő cikk Grosjean: Vettel volt az első, aki meglátogatott a kórházban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország