Verstappen: Meglepett, hogy az enyém lett a pole...

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen azt nyilatkozta, hogy az edzésen tapasztalt nehézségek miatt meglepte, hogy övé lett a pole, és hozzátette, hogy a futamokon általában még erősebbek szoktak lenni, mint az időmérőn.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Max Verstappen szerezte meg a 2023-as szezon első pole-pozícióját. A holland versenyző szűk 1,5 tizedmásodperccel verte meg a csapattársát, Sergio Perezt, míg Leclerc közel 3 tizedet kapott tőle.

Az időmérő után Verstappen természetesen vidáman nyilatkozott a 21. pole-ja megszerzése után David Coulthardnak:

Még több F1 hír:

„Kicsit nehezen indult a hétvége, tegnap nem igazán találtam a ritmust, de az időmérőn sikerült összeraknunk a darabokat. Nagyon örülök, hogy megszereztem a pole-t, és kiváló dolog a csapatunknak, hogy tavaly után ismét erős az autónk, és hogy Checo is itt van mellettem.”

„Alig várom a holnapi napot! Azt gondolom, hogy tavalyhoz viszonyítva idén már jobban tudják a csapatok, hogy mit kell tenni az autóval, ezért természetes, hogy jobban indul az év is.”

„A szabályváltoztatások kicsit lassították az autókat, de jó látni, hogy még így is gyorsabbak a kocsik, mint tavaly. Igazából még meg is lepődtem, hogy az edzésen tapasztalt nehézségek után meglett a pole.”

„A versenyeken általában még jobb az autónk, mint az időmérőn, de majd meglátjuk, mi lesz holnap” – nyilatkozta Verstappen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért mászott ki Leclerc az autójából az időmérő fináléja előtt
Következő cikk Hamilton: Azt hittem, nagyobb lesz a hátrányunk, jó, hogy egyáltalán bejutottunk a Q3-ba!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország