KezdőlapFormula 1Verstappen felidézte a nyomást az első Red Bull versenyhétvégéjéről

Verstappen felidézte a nyomást az első Red Bull versenyhétvégéjéről

-

Max Verstappen felidézte azt a nyomást, amit első Forma-1-es győzelme előtt érzett, amely egyben első versenyhétvégéje is volt a Red Bullnál.

Alig több mint egy évvel azután, hogy 17 éves újoncként csatlakozott a sportághoz a Toro Rossónál, Verstappen a 2016-os Spanyol Nagydíjra Daniil Kvyat helyére került az anyacsapathoz. A holland úgy emlékszik, hogy rengeteg utolsó pillanatokra hagyott előkészület volt a verseny előtt. A holland az amerikai NBC televíziónak beszélt erről:

„Elképesztő volt a felkészülés arra a hétre. Sokat kellett utaznom. Milton Keynes-be kellett mennem a szimulátor miatt, és tanulnom kellett az új csapatomról, meg kellett tanulnom az összes eljárást.”

Mivel Verstappen mindössze 18 évesen került a Red Bullhoz, elismerte, hogy némi nyomást érzett az istállónál való bemutatkozása előtt, különösen, ha figyelembe vesszük a lépéssel kapcsolatos külsős véleményeket:

„Óriási volt a nyomás. Kicsit olyan volt, mintha néhányan nem örültek volna a döntésnek, hogy feljebb lépek; azt hitték, hogy fiatal vagyok, túl tapasztalatlan. Szóval sok minden összejött egyszerre. Soha nem vezettem még azt az autót korábban. Ma visszatekintve persze csodálatos hétvége volt.”

Verstappen emlékszik arra, hogy a Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán való rajtja előtt mondott néhány bátorító szót Christian Horner csapatfőnök. Aztán az történt, a fiatal versenyző hamar az élen találta magát, miután a mercedeses csapattársak, Lewis Hamilton és Nico Rosberg az első körben összeütköztek. Így folytatta ezért a kétszeres világbajnok:

„Emlékszem még rá, hogy a rajt előtt a rajtrácson Christian odajött hozzám, és azt mondta: „Csak érezd jól magad odakint.

Kifejezetten jól éreztem magam, de ugyanakkor éreztem a nagy nyomást is, mert kétkiállásos stratégián voltam, és a vége felé kezdtek elfogyni a gumik. Nagyon kemény volt, különösen egy olyan autóval, amit nem igazán ismersz még annyira jól. Igen nehéz volt megpróbálni minimalizálni a gumik romlását, különösen az utolsó 10 körben. Az, hogy nem voltam teljesen otthonosan az autóval sem, nagyon megterhelővé tette mindezt.”

Még azután is érezte a kapkodós felkészülése hatását, hogy a verseny véget ért, pedig Verstappen sorsát megpecsételte a Red Bullnál a debütáló győzelme az F1-ben:

„Miután áthaladtam a célvonalon, amikor megnyertem a futamot, ünnepeltem. Emellett éreztem egy csomó görcsöt is az egész testemben, mert még nem volt végleges versenyülésem. Az egészet elkapkodták, szóval eszméletlen, kaotikus hétvége volt.”

Verstappent Hollandiában is megkoronázták