Vajon Sainz melyik egykori Ferrari-pilótával állna rajthoz? A spanyol több nevet is megemlített...

Carlos Sainz idén beteljesítette egyik gyerekkori álmát, hiszen hivatalosan is bemutatkozott a Ferrari csapatában. A spanyolt most arról faggatták, hogy melyik egykori Ferrari-pilótával versenyezne együtt a legszívesebben.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Carlos Sainz nagy tapasztalatra tett szert a Forma-1-ben, hiszen Daniel Ricciardóhoz hasonlóan jó néhány csapatnál megfordult már pályafutása során. A 2021-es szezonban a spanyol a Ferrari kötelékében áll rajthoz, és úgy tűnik, hogy a maranellói gárdánál végre otthonra lelhet.

Sainzot egy interjúban arról kérdezték, hogy ha lehetősége lenne egy csapatban versenyezni egy korábbi Ferrari-pilótával, akkor kire esne a választása. A spanyol nem okozott meglepetést, mikor a legendás hétszeres világbajnokot választotta.

Még több F1 hír:

„Schumacher 2004-ben, a karrierje csúcsán. Jó lenne mellette lenni, és megtudni, hogy mitől lett ilyen nagyszerű vezető” – jelentette ki Sainz, aki aztán további neveket is megemlített, hiszen a lista nem rövid.

„És akkor ott van Gilles Villeneuve, akit apám történeteiből és a YouTube-ról ismerek. Aztán Lauda és Alonso, de Fernandót jobban ismerem” – folytatta Sainz. A spanyol kitért arra is, hogy John Elkannal, a Ferrari elnökével is kapcsolatban áll, ráadásul meglehetősen gyakran keresik egymást.

„Sokkal jobban (érdeklődik), mint ahogy vártam. Ő mindennel törődik, állandóan keres minket, illetve kérdezget rólunk és sok más dologról” – zárta le a gondolatait a spanyol. A Ferrari pilótái ezen a hétvégén Imolában mérettetik meg magukat.

Smedley: Massa hozzáállása nem működött...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Problémák voltak a Hondával Bahreinben? A japánok kielemezték az adatokat
Következő cikk Russell nagyon fogadkozik - a brit ki szeretné javítani a tavalyi hibáját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország