Technikai elemzés: az Aston Martin AMR23 extrém megoldásai

Dan Fallows és Luca Furbatto a 2023-as mezőny egyik legextrémebb Forma-1-es autóját alkotta meg az Aston Martinnál, amelytől Fernando Alonso jogosan várhatja majd azt, hogy ismét a középmezőny sűrűjében harcolhat az előkelőbb pontszerző helyekért.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Aston Martin

Miközben hamarosan elkészül az Aston Martin új gyára, ahol hétfő este bemutatták az AMR23-at, Lawrence Stroll arról is gondolkodott, hogy nagy koponyák dolgozzanak abban: Dan Fallows technikai igazgatót, Adrian Newey egykori jobbkezét a Red Bulltól igazolták, a BAR-t, McLarent, Alfa Romeót megjáró Luca Furbattót pedig Hinwilből csábították el, hogy vezessék az Aston Martin mérnöki stábját az élmezőny felé vezető úton.

A 2022-es szezont a mezőny egyik legegyedibb autójával kezdte az Aston Martin, azonban a magasra húzott orrkúppal, első szárnnyal és oldaldobozokkal rendelkező autó a Mercedes W13-hoz hasonlóan sosem volt képes a pályán is annyi leszorítóerőt termelni, mint laboratóriumi körülmények között a szélcsatornában.

A silverstone-i alakulat ezután elővette az egyik jól bevált receptjét, és egy az egyben megpróbálták lemásolni a mezőny egyik legjobb autóját. Bár kívülről az oldaldoboz borítása szinte egy az egyben megegyezett az RB18-éval, és a Venturi-csatornák bejáratát övező terelőelemek is kísérteties hasonlóságot mutattak a Red Bull megoldásával, sem a hűtőrendszert, az eltérő első-hátsó felfüggesztést vagy az oldalsó ütközőzónákat nem tudták áthelyezni év közben annak érdekében, hogy hasonló teljesítményt nyújtson a csomagjuk.

2023-ra azonban nem csak egy szimpla Red Bull-klónt épített az Aston Martin, hanem a koncepció megértése után egy teljesen egyedi autót.

Az új autó teljesen eltérő orrkúpot kapott. A lapos, magasra húzott kialakítást felváltotta a mélyebbre tolt, az első szárny legalsó eleméhez kötött kialakítás. Az első szárny kialakításánál az eddig látott 2023-as megoldásokhoz képest nem törekedtek annyira az outwash hatás kialakítására, a felső két elemet is az első kerekekhez közelebb húzták magasabbra.

Aston Martin AMR23 detail

Aston Martin AMR23 detail

Photo by: Aston Martin Racing

Aston Martin Racing AMR22 detail

Aston Martin Racing AMR22 detail

Photo by: Aston Martin Racing

Az Aston Martin teljesen új első felfüggesztést készített 2023-ra: maradtak a nyomórudas kialakításnál, de a felső lengőkarok pozícióját nem egy síkba, hanem a Red Bullhoz és az Alfa Romeóhoz hasonlóan eltolva helyezték el. Ezzel a megoldással nem csak azt érik el, hogy a szénszálas borítással hatékonyabban tudják irányítani lefelé a levegőt, de féktávokon az autó előrebillenését is kordában tarthatják.

Aston Martin AMR23 detail

Aston Martin AMR23 detail

Photo by: Aston Martin Racing

A teljesen új monocoque mellé új hűtőelrendezés is párosult, amely az oldaldobozok radikális formájában nyilvánul meg a legjobban. Az egyedi, nagyon széles oldalsó légbeömlőnek ők is eltolták előre az alsó élét, és a Red Bullhoz hasonlóan a padlólemezbe süllyesztették az oldalsó ütközőzóna alsó csövét, hogy minél mélyebben alá tudják vágni az oldalsó légbeömlőt.

Aston Martin AMR23 detail

Aston Martin AMR23 detail

Photo by: Aston Martin Racing

A Coanda-rámpás oldaldoboz-tető mellé ők is falat húztak, ahogyan tette azt 2022-ben először az Alpine, azonban az Aston kialakítása még radikálisabb, a jóval meredekebb rámpa jóval a diffúzor előtt, a kólásüveg-nyak területen találkozik a padlólemezzel. Ezt részben azért tehették meg, mert az Aston Martin is az autó középvonalára, a motor fölé helyezte el a hűtőradiátorok jelentős részét.

Aston Martin AMR23 sidepod undercut

Aston Martin AMR23 sidepod undercut

A szélesen hagyott oldaldoboz-fal alatt a 2022-es Ferrarit idéző apró alávágás található, ahol padlólemez elejéről vezetik a levegőt a diffúzor felé.

Az Aston Martin motorborítása szintén a Red Bull, Alpine, McLaren példáját követi. A széles kályhacsőre költöztek a hűtőkopoltyúk is, ahonnan a Mercedeshez hasonló, de annyira nem agresszív mélyítést követve távozik az elhasznált hűtőlevegő a hátsó szárny alá, ahol találkozik a hátsó megnyitásból érkező levegővel, aminek a méretét a hőmérsékletnek megfelelően tudják állítani majd a szezon alatt.

Aston Martin 23

Aston Martin 23

Fotó készítője: Aston Martin Racing

Az Aston Martin továbbra is a Mercedestől vásárolja a hátsó felfüggesztését, így ők is abban reménykednek, hogy a Mercedes valóban egy hatékonyabb, a nehéz 2022-es autókat hatékonyabban kirugózó felfüggesztést szállított nekik.

A hétfőn tartott bemutatók hangulata közötti óriási eltérés mindenkit meglepett. Míg a McLarennél őszintén kijelentették, hogy nem elégedettek az autóval, és még időbe telik, mire a „későn” meghatározott fejlesztési irányvonalat át tudják ültetni a gyakorlatba, az Aston Martinnál ennek szöges ellentétével találkoztak a Motorsport.com helyszínen tartózkodó újságírói.

Még a tulajdonos Lawrence Stroll is kedélyesen mosolygott a színpadon, talán az F1-es részvétele óta most először. Miközben az élmezőnyben mindenki kitartott az eddig kialakított koncepciója mellett, a 2022-ben 7. Aston Martinnak nem volt veszítenivalója egy teljesen új autó építésével.

Az elődjéhez képest 95%-ban új AMR23-hoz pedig nagy várakozásokat fűznek Silverstone-ban, a csapat optimizmusa pedig már a riválisaik figyelmét is felkeltette. Ha pusztán az autó nem is lesz elég ahhoz, hogy felvegyék a harcot a McLarennel, Alpine-nal, Alfa Romeóval, abban biztosak lehetünk, hogy a 41 évesen még mindig szupermotivált Fernando Alonso olyan pozíciókba is eljuttatja majd az új autót, ahol egyébként nem lenne helye.

Még több F1 hír:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari csapatfőnöke kritizálta az FIA reakcióját a Red Bull szabályszegésére
Következő cikk A Drive to Survive-ból kimaradtak, saját dokumentumfilmet jelentett be a Williams

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország