Szafnauer odaszúrt Piastrinak: nem szoktam a szimulátoros versenyzőkkel beszélgetni

Otmar Szafnauer elégedetten konstatálta, hogy az Alpine-nak sikerült legyőznie a Belga Nagydíjon a McLareneket és azt is elárulta, mekkora szerepet játszott Oscar Piastri a hétvégi sikerükben.

Otmar Szafnauer, Team Principal, Alpine F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Kihozta a maximumot a spa-francorchamps-i versenyhétvégéből az Alpine, Esteban Ocon a mezőny végéről indulva a hetedik helyen ért célba, míg Fernando Alonso Charles Leclerc büntetésének köszönhetően az ötödik lett.

A francia istálló az elmúlt napokban leginkább az Oscar Piastri körül kialakult felhajtás miatt került rivaldafénybe, az ausztrál pedig az előzetes tervekkel ellentétben nem is utazott el a csapattal Belgiumba, hanem a szimulátorban dolgozott az enstone-i bázison.

Mint ismert, az istálló a jelenleg tartalék- és tesztversenyzőként alkalmazott Piastrit szerette volna az év végén az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyére ültetni, ám a korábbi F2-es és F3-as bajnok nem sokkal később kijelentette, nem az Alpine színeiben fog versenyezni jövőre.

Még több F1 hír:

Ennek hátterében egy mclarenes szerződés állhat, s bár ezt hivatalosan még nem jelentette be a wokingi alakulat, Daniel Ricciardo szerződésének felbontása csak erősíti a Piastri leigazolásáról szóló pletykákat.

Otmar Szafnauert most arról kérdezték, Piastri szimulátorban végzett munkája is hozzájárult-e a csapat hétvégi jó teljesítményéhez, amire az Alpine csapatfőnöke jókora fricskát küldött a pilótának válaszként.

„Nem tudom, hogy Oscar szimulátoros munkája mennyire volt hatással a beállításokra. Persze, a szimulátorban végzett munka is része a hétvégének, segíthet a beállítások változtatásában, de azt hiszem, az autó már a kezdetektől fogva elég gyors volt“ - mondta Szafnauer.

 

„Az első szabadedzés után végeztünk néhány változtatást, hogy még jobbá tegyük, de nagyon versenyképesek voltunk ezen a hétvégén“ - tette hozzá a csapatfőnök, akit arról is kérdeztek, beszélt-e Piastrival az elmúlt napokban.

„Nem, de hogy igazságos legyek, el kell árulnom, nem szoktam beszélgetni a szimulátoros versenyzőkkel versenyhétvége során, függetlenül attól, hogy éppen ki az“ - fogalmazott a csapatvezető, aki Piastri potenciálisan új munkaadójának is odapörkölt egy kicsit.

„Örülök, hogy sikerült legyőznünk a McLarent ezen a hétvégén, ez mindig örömteli. Azért vagyunk itt, hogy ezt tegyük és amikor elérjük a kitűzött céljainkat, az mindig nagyon jó érzés, különösen, ha ez jó helyezésekkel is párosul“ - zárta Szafnauer.

Binotto: Egyáltalán nem kell újragondolnunk a stratégiához való hozzáállásunkat!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon a Häkkinent idéző dupla előzéséről: pont beszéltem Mikával a paddockban! - videó
Következő cikk Binotto: nem Leclerc hibázott a bokszutcai sebességhatár átlépésénél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország