DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Spindler a Rali2-t, Zákányi a Rali3-at nyerte Orfűn

Geiger Máté az élről esett ki a szezonnyitón, Wirtmann Ferencnek a Historicban, Turán Frigyesnek pedig a Teszt kategóriában nem volt ellenfele az Orfű Ralin.

Szokás szerint az Orfű Ralival kezdődött meg a hazai raliszezon: az Abaliget-Árpádtető és a Kővágótőttős-Hetvehely szakaszokat kellett teljesítenie a Rali2, a Rali3, a Historic és a Rali1-es Teszt kategóriának is. A Rali2 kifejezetten élvezetes, látványos autózással indította az idényt és az első szakaszok után úgy tűnt, hogy Geiger Máté uralja a futamot: a ladás pilóta óriási fölénnyel nőtt a többiek fölé, három gyorsaságit követően úgy vezetett 16,7 másodperccel, hogy már volt tíz másodperc büntetése is. A folytatásban azonban ő kivált a versenyből, a sebességváltó hibája miatt az élről kellett feladnia a futamot, így a pazar tempó nem hozott pontot az ő és Paukovics Lilla számára.

spindler



A vezetést az utolsó kör előtt Spindler Jenő vette át az R2-es Peugeot-val, az addigi hétmásodperces előnyét pedig tizenkettőre növelte Árpádtetőn és ezzel tulajdonképpen eldöntötte a küzdelmet – végül Hetvehelyen is ő volt a leggyorsabb és 13,3 másodperces fórral megnyerte a szezonnyitót ifj. Fogarasi Attila előtt. A dobogó alsó fokára fél percen kívüli hátránnyal Zsebe Gábor állhatott fel a Skoda Feliciával, a top ötbe pedig még Goller Ákos és Géringer Zoltán fért be.

A Rali3-nak csak kétszer kellett teljesíteni a két pályát, a négy gyorsasági után pedig Zákányi János bizonyult a legjobbnak: az első három közel félperces előnyt autózott ki, így az utolsón már nem kellett kapkodnia, kényelmesen megőrizte az első helyét és magabiztos győzelemmel nyitotta az évet. A dobogó további pozíciói az utolsó gyorsaságin dőltek el, végül a BMW-s Takács István lett a második alig 1,8 másodperccel Fábián Lóránt előtt.

A Historic értékelését természetesen nagy fölénnyel, több mint két perc előnnyel nyerte Wirtmann Ferenc, míg a Rali1-es Teszt kategóriában Turán Frigyes dominált: a pilóta régi-új navigátorával, Farnadi Ágnessel párban messze kiemelkedett a mezőnyből és több mint másfél perces előnnyel tudott nyerni. A második Tóth Tibor lett, a dobogó alsó fokát pedig az élete első R5-ös kilométereit teljesítő Német Gábor húzta be, miután az utolsó szakaszon pár tizeddel megelőzte a Rally4-es Peugeot-val vitézkedő Ranga Pétert.

A Rali1-nek a következő hétvégén, Salgótarjánban kezdődik az éles küzdelem.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: