DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Schumi-baleset: félmillió euró is lehet a kár

3-500 ezer euró közötti a kár, amit Mick Schumacher okozott a Monacói Nagydíj szombati szabadedzésén történt bukással. A német pilóta indulása nincs veszélyben.

A várakozásokat a Monacói Nagydíj csütörtöki edzésein is alulmúló német újonc számára a szombat még nehezebb lett: az utolsó gyakorlás zárópillanataiban a Kaszinó-téren csapódott a falnak, az autója pedig súlyosan megsérült. Olyannyira, hogy az újonc kénytelen volt kihagyni az időmérő edzést, sőt, egy idei még arról is pletykáltak a paddockban, hogy a futamon sem tud rajthoz állni.

„Három- és ötszázezer euró között” – válaszolta a kár mértékét firtató kérdésre Günther Steiner csapatfőnök a Haas virtuális sajtótájékoztatóján, ahol jelen volt a formula.hu is. A szakember persze humorizált is egy keveset: „Mi ez a csend? Ilyenkor mindenki szótlan, pedig ez van, ezek az autók ennyibe kerülnek!” – mondta az újságíróknak.



Steiner megerősítette, hogy Schumacher versenyen való részvétele nincs veszélyben: „A kár tényleg jelentős, hiszen az autó bal oldala odavan, összetört a felfüggesztés és az oldaldoboz is, de a karosszéria ép maradt. Azt nem kell cserélni, így holnapra biztosan rendben leszünk. Sajnálatos, hogy ennyire jelentős a kár.”

Schumachert nem viselte meg túlságosan az eset, a fiatal pilóta igyekezett magabiztosságot sugallni a kvalifikációt követő sajtóeseményen. „Magabiztos voltam, talán picit túl magabiztos is. Túl keményen nyomtam a gázt, hogy minél közelebb kerüljek a határokhoz, abban a kanyarban pedig nem annyira nehéz hibázni. Utólag visszatekintve fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy megérte? A válasz az, hogy nem, de sokat tanultam ebből” – mondta a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, aki azt ígérte: „tiszta fejjel” vág neki a futamnak, ahol „sokféle stratégia közül” választhat és reményei szerint sikerül néhány ellenfelét maga mögé utasítani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: