Schumacher: megérdemlem, hogy Forma-1-es pilóta legyek

Mick Schumacher mindössze 2 szezont követően távozik a Haastól, és ideiglenesen a Forma-1-ből is, miután az amerikai csapat Nico Hülkenberget igazolta a helyére, Mick pedig egy érzelmes hangvételű levéllel fogadta a döntést.

Mick Schumacher, Haas F1 Team, on the grid

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Mick Schumacher az F2 2020-as bajnokaként 2021-ben mutatkozott be a Forma-1-ben annál a Haasnál, amely azt az évet teljesen leírta, hogy a 2022-es projektre koncentrálhassanak. A 2021-es csapaton belüli párharcot könnyedén nyerte az év elején lapátra tett Nyikita Mazepinnel, azonban a 2022-es szezonja nem úgy alakult, mint a Haasnál várták.

Schumacher saját maga is előszeretettel hangsúlyozta, hogy egy tanulóévet követően a második szezonjában mindig jobb teljesítményt nyújt, azonban a Haas már a szezon második versenyén, Szaúd-Arábiában elvesztette a bizalmát benne, amikor úgy döntöttek, hogy az időmérős balesete után nem építik újra az autót a másnapi futamra, mert egy újabb balesetet követően már nem tudták volna helyrehozni az autót.

A 23 éves pilóta szezonjának fénypontja a silverstone-i és a spielbergi futamok voltak, utóbbin érte el karrierjének eddigi legjobb eredményét a 6. helyével, de idén csak ezen a két futamon szerzett pontot. Az eredményeivel nem csak a Haas, de a Ferrari sem volt megelégedve, és a Motorsport.com értesülései szerint az év végén elhagyja a maranellóiak akadémiáját is, akiknek részben az F1-es ülését köszönhette.

Még több F1 hír:

Schumacher keserűen kommentálta a Haas csütörtöki bejelentését, és kijelentette, hogy nem még nem adta fel az F1-es álmait.

„Ez lesz az utolsó versenyem a Haasszal. Nem akarom leplezni, hogy nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy nem hosszabbítottuk meg a szerződésemet. Ettől függetlenül köszönetet szeretnék mondani a Haas F1 Teamnek és a Ferrarinak is, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget. Ezek az évek sokat segítettek abban, hogy sokat fejlődjek. Amikor a dolgok rosszra fordultak, rájöttem, hogy mennyire is szeretem ezt a sportot.”

„Helyenként döcögős volt az utam, de folyamatosan fejlődtem, nagyon sokat tanultam, és biztos vagyok benne, hogy megérdemlem azt, hogy helyem legyen a Forma-1-ben. Nem zártam még le ezt a fejezetet, és a nehézségek csak megerősítenek.”

„A Forma-1 iránti szenvedélyem ugyanúgy lángol, és keményen fogok dolgozni azon, hogy visszatérjek a rajtrácsra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: kiderült, ki lesz Magnussen csapattársa a Haasnál 2023-ban!
Következő cikk Hülkenberg: olyan, mintha el sem hagytam volna a Forma-1-et

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország