Saját csapata perli az IndyCar 2021-es bajnokát

A Chip Ganassi Racing beperelte az IndyCar 2021-es bajnokát, Alex Palout, miután a spanyol pilóta állításuk szerint az érvényes szerződése mellett írt alá a McLarenhez is.

Alex Palou, Chip Ganassi Racing Honda

Fotót készítette: Jake Galstad / Motorsport Images

A Chip Ganassi Racing továbbra is úgy véli, hogy Alex Palou szolgálataira ők jogosultak, miután véleményük szerint a szerződésükben foglalt keretek között aktiválták 2023-ra a Palou opciós évét, és a spanyol versenyző maradását be is jelentették a közösségi oldalaikon.

Palou azonban a saját oldalán jelezte, hogy nem kíván 2023-ban is a Chip Ganassinál maradni, akikkel 2021-ben bajnok lett az IndyCarban, pár órával később pedig a McLaren is bejelentette Palou szerződtetését, azonban Felix Rosenqvisthez hasonlóan nem nevezték meg, melyik sorozatban számítanak rá.

További híreink:

A Chip Ganassi Racing azonban nem hagyta annyiban az ügyet, és mivel mindkét csapat igényt tart Paloura a saját szerződése alapján, hivatalosan is pert indítottak a spanyol pilóta ellen, hogy magukhoz láncolhassák.

A McLaren egyelőre nem kommentálta az ügyet, a CGR pedig a per bejelentéséhez képest érdekes hangvételű közleményt tett közzé, miszerint „a csapatunk értékes tagjaként továbbra is dobogókhoz, győzelmekhez, bajnoki címekhez fogjuk segíteni őt”.

Egy virtuális kör a Hungaroringen:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A hétvégén újra versenyez Kvjat, nem is akárhol!
Következő cikk F2: A leglassabb egy nyúl, a leggyorsabb Doohan volt a szabadedzésen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország