DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rossz hír Schumacheréknek - a Haas ismét sereghajtó lesz?

Teljesen hiába dobták volna el Günther Steinerék a 2021-es évet, mert idén is a mezőny leghátsóbb részében tudnak csak harcolni? Újabb szezon mehet a kukába Mick Schumachernek?

A Haas-Ferrari istálló úgy döntött már bő egy évvel ezelőtt, hogy a 2021-es versenygépét egyáltalán nem is fejleszti már, helyette minden forrást és energiát az idei, a szabályváltozások miatt teljesen áttervezett autó fejlesztésére fordítja. Az Alpine is hasonlóan vélekedett, de a jelek szerint a Haas nem sokat lép majd ezzel előre.

„Mi vagyunk a mezőny legkisebb istállója, ez a költségvetési sapka bevezetése ellenére is meglátszik. Úgy vélem, az idei évben is mi leszünk a rajtrács végén. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a struktúránk nagyjából azonos azzal, mint amivel 2018-ban és 2019-ben dolgoztunk” – idézi a Haas csapatfőnökét a Crash.net szakoldal.

„Bár mennyiségre nemigen bővültünk, annyi változás azért történt, hogy már sokkal inkább végezzük a munkát a saját embereinkkel, mint a Dallara által delegált szakemberekkel. Néhány dolgozót kaptunk a Ferraritól is, hogy itt dolgozzanak velünk, ők leginkább a költségvetési sapka miatt szegődtek hozzánk onnan.”

A Ferrari javulásában bíznak, de nincs kirobbanó optimizmus a Haasnál


„De még így is mi vagyunk a legkisebb létszámmal dolgozó gárda. Úgy gondolom, nagyjából ugyanaz a csapat vagyunk, mint 2016-ban, de szeretnénk újra annyira előre kerülni, mint ahol 2018-ban és ’19-ben jártunk. Nagyon biztató viszont, hogy a Ferrari ilyen remek haladást ért el erőforrásával kapcsolatban, ezúttal nemcsak a hibridrendszerben léptek előre, hanem a belsőégésű motor is sokkal jobb lett.”

„De az autónk még mindig csak egy Haas, igaz, nem tudhatjuk, a többiek mit érnek el az új fejlesztésekkel, csak remélni tudjuk, hogy a riválisoknak nem sikerül akkora fejlődést elérniük, mint nekünk. A Ferrari fejlődésében is bízhatunk, valamint abban, hogy a szezon hajrájában már mi is sokkal jobban fogunk teljesíteni” – tette hozzá némi optimizmussal Steiner.

De vajon mire alapozza ekkora borúlátását a csapatfőnök, amikor még az autók sincsenek készen és senki egy métert sem tesztelt még a teljesen átépített versenygépével?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: