2024. április 18. 17:51
KezdőlapWheelieRossi nem tudta befejezni az első versenyt Misanóban

Rossi nem tudta befejezni az első versenyt Misanóban

Valentino Rossi számára továbbra sem a tervek szerint alakul autóversenyzői karrierje. Hiába a hazai pálya, most nem jött ki a lépés a ‘Doktornak’.

A kilencszeres világbajnok már a GT World Challenge Europe legutóbbi versenyhétvégéjén, a hollandiai Zandvoortban is csak középmezőnybeli helyezéseket ért el. A mostani versenyhétvégén a misanói pályán a 43 éves versenyzőnek és csapattársának, Frédéric Vervischnek még a kiesést is el kellett fogadnia. A verseny előtt Rossi nagyon várta már a hazai szereplést, hiszen a versenypálya csak néhány percre van az otthonától, Tavulliától. Ennek megfelelően minden követ ismer (úgymond).

Rossi 1:32,246 perces időt ért el a kvalifikáción. Ezzel az eredménnyel 0,978 másodperccel maradt le a pole pozíciót megszerző pilótától, ami a 15. helyet jelentette a rajtrácson.

A helyi hős a körülbelül egyórás verseny első szakaszát is teljesítette. A viharos első körben Rossi feljött a 14. helyre. A versenyigazgatóság azonban egy bukás miatt azonnal pályára küldte a biztonsági autót. A pozíciók tehát egyelőre rögzítettek voltak. Az eset okán egy másik versenyző is kiállt a bokszba, ami Rossi számára egy pozíciót jelentett.

Amikor a versenyt újraindították, az olasz a 13. helyen haladt. Egy Mercedes-AMG GT3-mal küzdött a 12. helyért, de sajnos nem sikerült megelőznie. Végül a WRT csapatvezetése úgy döntött, hogy amint megnyílik a bokszutca, Rossi Audiját is behívja. A bejáratnál azonban Rossi összeért egy másik versenyzővel.

Csapattársa, Frédéric Vervisch beült az Audiba, és próbálta előrébb verekedni magát a mezőnyben, de alig néhány perccel később kiállni kényszerült. Ez a Rossi/Vervisch páros számára a futam végét jelentette.

Még nem tudjuk pontosan, mi történt” – magyarázta a belga pilóta.

„Valami történt Valéval és egy másik versenyzővel a boksz bejáratánál, de még nem vagyunk száz százalékig biztosak benne. A kár viszont túl nagy volt ahhoz, hogy folytatni tudjuk. Ezért úgy döntöttünk, inkább kiállunk, hogy megmentsük az autót holnapra.”