DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo 2024-re vb-esélyes lenne

A legtöbb csapat és pilóta jelenleg inkább hosszabb távra tervez az F1-ben, jól mutatja ezt a fejlesztések iránya és a többéves szerződések. Mindenkinek más a célja, Ricciardónak például a vb-cím.

Már most sem panaszkodhatunk a világbajnoki küzdelem nyitottságára, hiszen évek múltán végre nem csapaton belül, háziverseny keretében, hanem két konstruktőr, és azok két pilótája között fog eldőlni a cím sorsa. A 2022-től kezdődő új korszaktól pedig mindenki azt várja, még több csapat bejelentkezik majd a bajnokság első helyéért. A csapatok és a versenyzők is szoros és alaposan megkavart sorrendre készülnek, ennek fényében zajlik a helyezkedés már az elmúlt egy-két szezon óta.

Daniel Ricciardo is abban a reményben érkezett idén a McLarenhez, hogy a magára találó alakulatnál eljön majd az ő ideje. A világbajnoki címért ugyan nem csatázott volna még, de arra joggal számított, hogy a megszokott remek teljesítményével brillírozhat. Egyelőre azonban nem találja a helyét, így csapattársa, Lando Norris is zavartalanul tud parádézni mellette, a versenyhétvégék többségén fölé is kerekedik.

A Méhészborz idei interjúi nagy részében a visszaesését igyekezett magyarázni, viszont ő sem tudja pontosan, mi nem stimmelhet még mindig. Amellett, hogy energiáit a probléma megértésére fordítja, mosolygós, örök optimista karakterét is próbálja megőrizni, hogy legalább a negatív érzelmek ne lökjék még mélyebbre. Úgy tűnik, Zak Brown korábbi nyilatkozatából kiindulva, miszerint 2024-ben már ott kell lennie az első helyen a McLarennek, Ricciardo is talált magának valamit, ami motiválja.



Az ausztrál osztja főnöke nézeteit; amit lát, az alapján nem a valóságtól elrugaszkodott Brown gondolata. „A csapat most valóban felfelé ívelő pályán van. De akad még néhány nehézség, ami a következő egy-két évben várhatóan megakadályoz majd bennünket abban, hogy a bajnokságért menjünk. Mindazonáltal az új szélcsatorna a kirakós egy fontos darabja. Talán az utolsó darab” – osztotta meg Ricciardo, hogyan látja csapata jövőjét.

Nem csak a McLarent vizionálja azonban az élre; jelenleg küszködése ellenére saját esélyeit tekintve is bizakodó. „Ami engem illet, most csak építkeznem kell a McLarennel, és remélhetőleg így a 2024-es szezonban az élen lehetek. Őrültségnek hangozhat ennyire előre gondolkodni, de néha megtesszük” – beszélt terveiről.

A távoli célok azonban a jelenben készülnek, az alapokat most kell lefektetni, és a vágy a bajnoki címre nem tereli el Ricciardo figyelmét a mostani problémáiról. Elvégre ha nem oldja meg őket, akkor hiába álmodozik. De mint mindig, most is pozitívan áll a dolgokhoz, még ha nincs is sokkal előrébb, mint az elmúlt hetekben-hónapokban. „Ne értsetek félre, ettől még próbálkozni fogok. Ma szeretném az összes sikert! De a tapasztalataim alapján ez egy folyamat. Szerintem a korral, a bölcsességgel és az érettséggel jön egyfajta nyugalom. Amikor fiatalabb voltam, az egész világot akartam, és nem lett belőle semmi. Akkor hisztizhettem volna, és mentálisan most sehol sem lennék.”

Ez a bölcsesség a nehéz helyzetek árán alakul ki, Ricciardo éppen ezért nem fogja fel tragédiának azt, ami most történik vele. Hiszi, hogy ha vesz egy nagy levegőt, és az érzelmeket félretéve beleveti magát a munkába, előbb-utóbb meglesz a megoldás. A sikertelenség egyébként sem ismeretlen fogalom számára, hiszen a Red Bull óta sosem volt igazán ütőképes autója. Utolsó győzelmét is velük aratta, még 2018-ban Monacóban. Aki egyszer már megízlelte, milyen a pezsgőt a dobogó legfelső fokán kortyolni, annak különösen fájó lehet egy ínségesebb időszak, de Ricciardo szerint a szemléletváltás sokat segíthet.

„Változtatnod kell egy kicsit. Nem tudom pontosan, hogy a hozzáállást vagy a célokat, de a győzelem fogalmát át kell értékelned. A győzelem nem mindig az első helyet jelenti. Tavaly a Renault-val már egy dobogó is az volt. Persze az érzést, amikor nyersz, semmi nem múlhatja felül.” Addig azonban, amíg vár, muszáj motiválnia magát valahogyan, és mint rávilágított, jobb is, ha így tesz. Az F1 ugyan csapatsport, de a maga furcsa módján. „Talán ez az egyetlen sport a világon, ahol ennyire kicsi az esélyed a győzelemre. Bármely más csapatsportban az esetek felében nyersz. Az F1-ben ez körülbelül két százalék. Őrület. Szóval kell valami más módot találnod arra, hogy élvezd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: