DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Kamion

Révész Racing: Új név, új szezon, új feladatok

Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a Révész Truck Racing Team. Egy magyar csapat, mely Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok személyében magyar pilótával vágott neki a kamion Eb-nek. A tűzpiros versenykamion a leggyorsabbnak bizonyult 2020-ban, de több versenyhétvégét törölni kellett a koronavírus járvány miatt, így végül nem hirdettek végeredményt. 2021-ben viszont újult erővel vág neki a csapat a szezonnak, ráadásul Kiss Norbi új feladatot is kap.

"Örömmel jelenthetem be, hogy új szakágakkal bővül a csapat, így a kamionversenyzés mellett lesznek pilótáink gokartban és a Forma-4-es olasz bajnokságban is. A Révész Cégcsoportnak, a Révész családnak köszönhetően elindíthatunk egy utánpótlás programot, melynek keretében tehetséges versenyzőket szeretnénk felkarolni. Ezzel együtt a csapat neve is Révész Truck Racing Teamről Révész Racing-re változik" – mondta Kozák Attila csapatvezető.

WOIMS_0937_resize



A csapat a Hungaroringen mutatta be Kiss Norbert 2021-es versenykamionját, melyet tovább fejlesztettek. A pilótára mentorként is számítanak, hiszen a fiatal versenyzők segítése is a feladata lesz. 

"Örömmel látom el tanácsokkal a fiatalokat, igyekszem átadni a tudásomat. Levivel napi szinten kapcsolatban állunk, és nem csak a tesztelésekre mentem el vele, hanem rendszeresen együtt szimulátorozunk. Ez sokat segíthet abban, hogy egy versenyző koncentrált legyen, gyors döntéseket hozzon, és fejben készen álljon a futamokra. Mindenben igyekszem támogatni, de neki kell megtalálnia a saját útját. A fiatalokkal nőtt a csapatunk, büszke, és hálás vagyok, ennek a részese lehetek" – mondta Kiss Norbert. 

WOIMS_0973_resize

A csapat F4-es pilótája Révész Levente lesz. A 16 éves versenyző eddig gokartban ért el sikereket, az olasz Forma-4-es bajnokságban pedig több mint harminc rivális ellen szeretne bizonyítani. 

"Korábbi F-1-es versenyzők, mint Montoya vagy Patrese gyerekei is az ellenfeleim lesznek, utóbbi a csapattársam. Egy nagyon erős bajnokságban indulhatok. A gokarthoz képest nagyon nagy a váltás, erősebb az autó, de az első tesztelések jól sikerültek, május közepén pedig kezdődik számunkra a szezon, ahol szeretnék a top 10-ben végezni" – tette hozzá Révész Levente. 

WOIMS-13_resize

Az utánpótlás nevelésnek a Magyar Autó és Motorsport Szövetség is örül, mivel így tehetséges fiatalok kaphatnak lehetőséget. 

"A Révész Racing-nél fiatal és tapasztalt versenyzők egyaránt vannak. A magyar autósport szempontjából nagyon fontos, hogy így a fiatalokra számíthatunk akár több szakágban is a jövőben, de olyan versenyzők pályafutását is segíti a csapat, akik már tettek le valamit az asztalra. Bízom abban, hogy ez követendő példa lesz más versenyistállók számára is" – mondta Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke. 

WOIMS-9585_resize

A Révész Cégcsoport eddig is támogatta a sportot és abban bíznak, már az első verseny jól sikerül a csapat számára. 

"A technikai sportok mindig is közel álltak hozzánk, ezért is döntöttünk úgy, hogy bővítjük a csapatot, és a kamion Eb mellett több kategóriában is segítünk tehetséges fiatalokat. Levente a gokartban már bizonyított, erős bajnokságokban az élmezőnyben végzett, most feljebb léphetett. A kamion Eb-n Kiss Norbert tavaly több futamot is nyert, idén is hasonló eredményeket várunk tőle, és a célunk az, hogy megnyerje a sorozatot" – osztotta meg az idénnyel kapcsolatos célokat Révész Bálint, a cégcsoport tulajdonosa. 

WOIMS_1072_resize

A kamion Eb június 12-én a Hungaroringen rajtol. Az Forma-4-es olasz bajnokság első futamát a franciaországi Paul Ricard pályáján rendezik május 15-én. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: