Skip to content
Főoldal / WRC / Räikkönen Peugeottal indul a Finn Rallyn

Räikkönen Peugeottal indul a Finn Rallyn

Justus Räikkönen
Fotó: Finn Rally Bajnokság/Taneli Niinimäki/AKK

Justus Räikkönen – Kimi Räikkönen unokaöccse – hazai versenyén debütálhat a rally világbajnokságon.

A 2007-es Formula-1-es világbajnok Kimi Räikkönen 2009 és 2011 között volt a rally világbajnokság résztvevője. 2009-ben csak a Finn Rallyn indult egy Fiat Abarth Grande Punto S2000-rel, míg a következő két évben állandó indulója volt a világbajnokságnak már egy WRC-vel. Legjobb helyezését a Török Rallyn érte el 2010-ben, az ötödik lett. 2010-ben és 2011-ben is a a tabella 10. helyén végzett.

Kimi testvére, Rami szintén raliversenyző volt. Testvérének fia, Justus 2020-ban indult az első versenyén. Tavaly és idén pedig már teljes szezont megy a Finn Rally Bajnokságban, mellette pedig az F-cupban is indul. Jelenleg ötödik helyen áll a finn bajnokságban a kategóriájában.

Augusztusban pályafutásában egy újabb fontos mérföldkő következik, ugyanis a Finn Rallyn debütálhat a WRC-ben egy Peugeot 208 Rally4 volánja mögött. Ekkor mindössze 17 éves, 4 hónapos és 25 napos lesz. Az itinert Mikael Korhonen olvassa majd neki

A 2022-es Finn Rally nevezési listája ITT érhető el.