péntek, március 29, 2024

„Pucér cirkuszban se látott olyat” az autóversenyző, mint amit a főnöke művelt

Dátum:

Megosztás:

Megdöbbentő bohóckodást mutatott be az autósport elitjében a 2010-es évek elején egy amerikai csapat. A felbőszült NASCAR-tulajdonos végül hatalmas perpatvarral eresztette szélnek az egész bagázst.

- Reklám -

Minden sportág történetében akadnak megmosolyogtató, megbotránkoztató, megdöbbentő, vagy ezen jelzők keverékével leírható kalandorok/amatőrök, akik nagyot álmodva megpróbáltak maradandót alkotni az adott terület elitjében, de ezt végül csak furcsa sztorik formájában érték el. Rick Russellt gyakran emlegetik a NASCAR történetének legrosszabb csapattulajdonosaként, nem ok nélkül, és ha valakire, rá és a munkásságára tökéletesen illenek a fenti jelzők.

- Reklám -

Russell a sorozat második számú ligájában, az Xfinity (pontosabban annak elődje, a Nationwide) Series-ben tevékenykedett 2010 második felétől 2011 első feléig a 2nd Chance Motorsports nevű istállójával. Érthetetlen, miért kaptak akár egyetlen esélyt is: 2010-ben a 200 körös távoknak általában nagyjából a 30. köréig bírták az autók, utána leparkoltak a garázsba. Ennek nem feltétlenül meghibásodás volt az oka, valószínűleg egyszerűen csak spóroltak az alkatrészekkel, miután teljesen reménytelenül köröztek a vert mezőnyben.

Ekkor még minden csendes volt az istálló körül, nem úgy mint a következő évben, amikor egyre zavarosabb ügyek bolygatták meg a nyugalmat. Az egész a júniusi chicagói versenyen hágott a tetőpontjára, aminek a groteszk következményeibe egy alabamai hírportál, az al.com avatott be részletesen. „Jártam háromszor lasszós kecskefogáson és egyszer egy pucér cirkuszban, de olyat még nem láttam, mint ma este” – jelentette ki a Twitteren a csapat egy szem pilótája, Tim Andrews.

- Reklám -

Az egész botrányt a szerelőgárda vezetője, Kevin Eagle alapozta meg, a futam előtt közölte ugyanis a tulajdonossal, hogy amint hazaérnek, ő bizony távozik. Az autó partner volt abban, hogy ez minél előbb megtörténjen, mert 29 kör után Andrews-nak ki kellett állnia gyújtásprobléma miatt. Rick Russell viszont nem, és feldúltságában az egész személyzetet kirúgta, majd azt mondta nekik, hogy jussanak haza, ahogy tudnak.

Ráadásul be sem engedte a csapattagokat a garázsba a személyes cuccaikért és megfenyegette őket. Ki kellett hívni a rendőrséget az ügy rendezésére, a szerelőket pedig barátok fuvarozták ki a reptérre, ahol béreltek egy furgont és azzal utaztak haza.

Nem meglepő módon az eset óta Rick Russellről lényegében semmit sem lehet hallani a nyilvánosságban, és természetesen a motorsport világában sem maradt.