Piquet elnézést kért Hamiltontól: félreértették a szavaimat

A háromszoros Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet egy nappal azután, hogy a nemzetközi sajtó is felkapta egy tavalyi interjúját, nyilvánosan is bocsánatot kért Lewis Hamiltontól, és természetesen a sajtót tette felelőssé az ügy kirobbanásáért.

Nelson Piquet

Nelson Piquet

Jose Mario Dias

Nelson Piquet tavaly egy brazil újságírónak adott interjúja alatt a 2021-es silverstone-i ütközésüket felidézve az N-betűs szóval illette Lewis Hamiltont, amit a napokban felkapott az angol nyelvű sajtó is, de Lewis Hamiltonhoz is eljutott a történet, aki így reagált erre.

A Motorsport.com már napok óta próbálta elérni Piquet-t, a brazil expilóta pedig oldalunknak juttatta el először a közleményét az esettel kapcsolatban.

„Szeretném tisztázni a sajtóban és a közösségi oldalakon keringő történetet egy tavalyi kijelentésemmel kapcsolatban. Meggondolatlanul beszéltem, amit nem is lehet védeni, de szeretném tisztázni, hogy a szó, amit használtam, egy elterjedt kifejezés a brazíliai portugál nyelvben, és a „fickó” szinonimája. Senkit nem akartam megsérteni, és soha nem használtam volna azt a szót, amit egyes fordítások a számba adtak, és elutasítom az összes feltételezést, hogy a bőrszíne miatt alacsonyítottam volna le bárkit is.”

„Elnézést kérek minden érintettől, köztük Lewistől, akit fantasztikus versenyzőnek tartok, de ismét fenntartom, hogy helytelen fordítások köröznek a közösségi oldalakon. Az F1-ben és a társadalomban sincs helye diszkriminációnak.”

Még több F1 hír:

Piquet ezzel a magyarázattal valóban a legkönnyebben védhető álláspont mögé bújt, hiszen egy egyedi kultúrára jellemző kifejezést senki nem fog tudni pontosan lefordítani, ugyanakkor a Motorsport.com brazil kiadásánál dolgozó kollégáink tisztázták számunkra, hogy az N-betűs szó brazil megfelelőjével senki nem jellemezne rasszista indíttatás nélkül egy ismeretlen embert, azt csak a legszűkebb baráti körökben tartják elfogadhatónak.

Mindenesetre Piquet a nyilvános bocsánatkérésével valószínűleg el tudta kerülni azt, hogy kitiltsák az F1-es paddockból, ahol rendszeresen megfordul lányával, Max Verstappen barátnőjével, Kelly Piquet-vel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams komoly fejlesztést készített a Brit Nagydíjra, de…
Következő cikk Ultimátumot kapott Mick Schumacher, ennyi ideje maradt pontot szerezni - sajtóhír

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország