KezdőlapFormula 1Pérez nem akar fizetéscsökkentést: Mi tesszük kockára az életünket

Pérez nem akar fizetéscsökkentést: Mi tesszük kockára az életünket

-

Sergio Pérez nagyon megijedt Guanyu Zhou balesetét látva, és hallani sem akar a fizetéscsökkentésről.

A kínai versenyző a rajt után akadt össze George Russell-lel, akit Pierre Gasly lökött meg. Az eset következtében az Alfa Romeo versenyzője fejjel lefelé száguldott a gumi fal mögé, majd visszapattant a kerítésről.

A mexikói versenyzőt nagyon megérintette az eset, és csak akkor könnyebbült meg, mikor megtudta, hogy Zhou jól van és integetett a közönségnek is, hogy tudassa velük állapotát.

„Régen volt már ilyen baleset. Nehéz ezt látni ilyenkor, nehezen tudod kitörölni a képeket a fejedből, és nehezen tudsz a dolgodra koncentrálni.” – nyilatkozta Pérez.

Korábban szóba került olyan eshetőség is, hogy költségcsökkentés céljából a versenyzők fizetéséből is lefaragnak. A Red Bull pilótája ezt elképzelhetetlennek tartja.

„Mi tesszük kockára az életünket, miközben show-t csinálunk. Nem hinném, hogy most erről kellene beszélnünk. A legfontosabb dolog az, hogy senki sem sérült meg.”

Forrásgpblog.com