DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Perez: Hiszek abban, hogy még világbajnok lehetek

Max Verstappen csapattársaként tavaly összességében szépen helytállt a mexikói, amikor kellett, ott volt és hozzásegítette a győzelemhez a hollandot. Szeretné azonban a saját sikerét is megélni.

Amikor Sergio Perez a Red Bullhoz szerződött, azzal saját bevallása szerint is megmenekült a karrierje. Sejthette, hogy egy jó autóba is ül, és a Red Bull valóban világbajnoki kihívóvá lépett elő 2021-ben, a mexikói feladata azonban inkább az volt, hogy a vb-aspiráns Max Verstappent támogassa és pontokat raboljon a Mercedestől. Az utolsó összecsapáskor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ő hozta vissza a meccsbe a hollandot, később pedig a friss világbajnok és csapata sem győzte dicsérni őt, mennyire jó emberre találtak benne.

Első, velük töltött szezonja után Perez is csak pozitívan tudott beszélni a Red Bullról és Verstappenről. „Az igazat megvallva nagyon élvezem a közös munkát ezzel a csapattal. Remek érzés, hogy egy lehetek közülük, Max-szal és a mérnökökkel, de az egész gárdával általánosságban nagyszerűen megy a munka. A karrieremnek most azon szakaszában vagyok, amikor fontos, hogy élvezzem, amit csinálok. Amikor már nem így lesz, akkor kell hazamennem, mert akkor már nem lesz keresnivalóm itt” – nyilatkozta a TAG Heuer podcastjében.



Most még nagyon is van, legalábbis ő úgy érzi, nem csak a második számú szerepe van még neki hátra. „Azért vagyok még itt, mert teljes mértékben hiszek abban, hogy még világbajnok lehetek” – jelentette ki. A Red Bull pedig megfelelő közeg is lehet. Bár rengeteg munkával jár, Perez úgy érzi, ez kifizetődhet. „A Red Bullnak, mint márkának számtalan partnere van. De a pályán is annyira más minden, világbajnoki címekért küzdesz, vagy legalábbis megpróbálsz. A pályán és azon kívül is óriási munka, és hatalmas áldozatokkal jár, folyamatosan a rivaldafényben vagy. Ez nagyon-nagyon intenzívvé teszi” – mondta, hozzátéve, hogy ez egyúttal több kihívást is jelent, mint egy olyan csapat, ami nincs ott az élen.

Ám Perezt ez élteti, és a küzdelmek ellenére őszintén szereti a sportot. „Minden verseny egy új kihívás. Ebben rejlik ennek a sportnak a szépsége, hogy nincs két ugyanolyan nap. Tizenegy éve vagyok már itt, és még mindig tanulok új dolgokat, mert a sport folyamatosan változik, és mindig új akadályokat kell legyőznünk, más stílusban vezethetünk, máshogy kommunikálhatunk. Sosincs megállás. Nem teheted meg, hogy ha van tapasztalatod, akkor hátradőlsz. Ez a sport a pályán és azon kívül is a maximumot hozza ki belőled. Ezért imádom a Formula-1-et, mert mindig tartogat új kihívásokat. Sosem lehet megunni, sosem évül el” – lelkendezett a mexikói, aki alig egy hónap múlva már vissza is ülhet az autójába, amikor kezdetét veszi a téli tesztidőszak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: