Ocon „elégedett”, hogy le tudta győzni a „nagyon gyors” Alonsót

Esteban Ocon örömmel konstatálta, hogy a szezon végeztével sikerült neki márkatársa, Fernando Alonso előtt végeznie az egyéni pontversenyben.

Esteban Ocon, Alpine F1 A522

Esteban Ocon, Alpine F1 A522

Erik Junius

Ez pedig korábban csupán Jenson Buttonnek jött össze, aki még 2015-ben, a tragikusan rosszul sikerült McLarennel tudott néhány ponttal többet gyűjteni, mint Alonso. Ezt leszámítva a spanyol mindig többet vagy ugyanannyi pontot tudott szerezni, mint aktuális csapattársa.

Miközben a tavaly visszatérő kétszeres világbajnok akkor Ocon előtt végzett hét egységgel, idénre fordult a kocka, és a francia ezúttal 11 ponttal gyűrte le rutinos márkatársát, aki esetében viszont nem szabad elfelejteni, hogy jóval több technikai meghibásodása volt a szezon folyamán.

Ocon erre korábban azt mondta, hogy neki is voltak hasonló gondjai, ami ugyan igaz, de az is tény, hogy az Alpine technikai gondjainak többsége mégis Alonsót sújtotta 2022-ben, így nem csoda, hogy a veterán pilóta lényegében már csak szabadulni akart Enstone-ból.

Még több F1 hír:

Bármi is lett azonban a végeredmény, és bárhogyan is alakult az ki, Ocon elégedett a teljesítményével és Alonso legyőzésével. „Jó érzés, mert ő egy nagyon-nagyon gyors pilóta. Természetesen a lehető legjobb formámat kellett nyújtanom, és az, hogy előtte végeztem, elégedetté tesz erre az évre.”

„Nagyszerű volt együtt dolgozni Fernandóval. Örülök, hogy két szezont tölthettem mellette, a legjobbakat kívánom neki az Astonnál, és remélhetőleg a jövőben is szoros csatákat vívunk majd.”

Ocon ugyan idén nem tudta megismételni a tavalyi meglepetésszerű futamgyőzelmét, mégis az eddigi egyik legkomplettebb teljesítményeként jellemezte ezt az évet. „Az egyetlen dolog, ami hiányzott idén, az a dobogós helyezés volt. Persze ennek is megvannak az okai, de remélhetőleg jövőre azért ismét elérhetünk majd párat.”

 

Alonso Abu Dhabiban az idei hatodik kiesésének köszönhetően már féltáv előtt feladta a futamot, miközben Ocon, aki csupán kétszer nem látta meg a kockás zászlót 2022-ben, végül hetedik lett, nem sokkal lemaradva Lando Norris mögött.

„Nagyon örülök ennek a mai eredménynek. Ha még lett volna egy kör, vélhetően Landót is elcsíphettük volna, de ez most már nem számít. Minden kitűzött célunkat elértük, negyedikek lettünk a bajnokságban. Két és fél kilót fogytam ezen a hétvégén a stressz miatt, mert annyira koncentráltam, és ez volt az eddigi legjobb évem az F1-ben a pontok tekintetében.”

„Ennek is örülök tehát, és nagy köszönet a csapatnak, amiért egész évben fejlesztették az autót, és jövőre remélhetőleg még inkább csökkenteni tudjuk a lemaradásunkat” – mondta zárásként Ocon, akinek 2023-ban már Pierre Gasly mellett kell majd bizonyítania.

Kedden még vár egy tesztnap a mezőnyre, íme a tudnivalók

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szerint a „nagyon pimasz” Hamilton miatt nem sikerült jól az utolsó futama
Következő cikk Az Aston Martin szerint az Alfa Romeo néha túltolta a biciklit Abu Dzabiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország