KezdőlapFormula 1Nyomás nélkül futhatott könnyű újoncévet Mick Schumacher

Nyomás nélkül futhatott könnyű újoncévet Mick Schumacher

-

Nem új szerződésért kellett hajtania 2021-ben, így pedig Mick Schumacher a szó pszichológiai értelmében jóval egyszerűbb évet futott, kevesebb problémával.

2021-ben a Haas volt a mezőny egyetlen istállója, amely pont nélkül zárta a szezont. Itt ejtette meg bemutatkozását a hétszeres világbajnok Michael fia, Mick Schumacher. Azt is hihetnénk tehát, hogy nagyon nehéz szezonja volt, ami bizonyos szempontból igaz is, viszont Schumacher meg tudta ezt közelíteni máshonnan is.

Azt hiszem, (az újoncévem) még egyszerűbb is lett, mint azt én vártam” – ismerte el Schumacher a Motorsport.com kérdésére. „Nem volt meg az a nyomás, hogy folyamatosan arra a kérdésre kellett volna válaszolnom: na és mit fogsz csinálni jövőre? Most, ha teljesítettem, úgy tudtam készülni, hogy lesz munkám. Csak magamról szólt ez az év, és ezt semmi külső tényező nem befolyásolta.

Schumacher helyzetét az is könnyítette, hogy tudta ő is, nem lesz reális esélye a pontszerzésre 2021-ben. Az autójához a Haas 2020 óta hozzá sem nyúlt. „Persze, jó lett volna az a nyomás, hogy pontokért kell harcolnom. Viszont annak is van értelme, ha valaki a mezőny végén küzd az elemekkel. A hozzáértők innen is látni fogják, hogyan teljesítesz. Persze a laikusoknak csak az tűnik fel, hogy eddig bajnoki címekért és futamgyőzelmekért harcoltam, erre tavaly a mezőny legvégén küzdöttem. Kicsit máshogy kellett ehhez hozzáállnom, de nem volt ezzel baj. Sok minden megváltozik jövőre.

Mick Schumacher a Haasnál versenyzőként teljesített szezon mellett Ferrari-tartalékpilótai szerepet is ellát majd azokon a versenyhétvégéken, amikor Antonio Giovinazzi nem lehet ott az olasz istállóval Formula E-elfoglaltságai miatt.