DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Norris: Russell már nem annyira szórakoztató

A Mercedes átformálta George Russell személyiségét Lando Norris szerint. A McLaren versenyzője szerint, honfitársa már kevésbé viselkedik szórakoztatóan. A brit szerint erről a csapat légköre tehet.

Lando Norris és George Russell már gyerekkoruk óta ismerik egymást, de a wokingiak fiatal pilótája szerint Russell kissé megváltozott az utóbbi időben, amiről véleménye szerint a Mercedesnél uralkodó hangulat, és az ottani elvárások tehetnek.

Norris úgy gondolja, egyes csapatok megváltoztatják a pilóták személyiségét, ám nem feltétlenül jó irányba.

„A menedzserem, az edzőm, és a szüleim mindig is arra törekedtek, hogy olyan maradjak, amilyen vagyok, ahelyett, hogy megpróbálnának átformálni. Azt látom, hogy más versenyzőket jobban formálnak a csapatok, de nem hiszem, hogy ez egy jó dolog lenne, elveszik a személyiségüket. George mellett felnőni például nagyon mókás volt, szerintem, ha olyan lenne a személyisége, mint néhány évvel ezelőtt, akkor még népszerűbb lenne” – idézte Norrist a PlanetF1.com



A 22 esztendős versenyző szerint a Mercedes, és a Lewis Hamilton által okozott nyomás biztosan nem segít ezen a helyzeten, de nem gondolná, hogy egyedül a csapat tehet erről.

„Nem hiszem, hogy ez a Mercedes hibája, de az ott lévő nyomás, és az, hogy Lewis a csapattársa, sosem lesz könnyű dolog. Nem akarod, hogy úgy lássák, csak szórakozol, de a máshonnan nézve viszont nem lehet panasz, mert George elképesztő munkát végez idén, szóval ez neki dolgozik” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: