KezdőlapFormula 1Norris "újságírónak" állt, és leírta milyen volt az elmúlt hétvégéje

Norris „újságírónak” állt, és leírta milyen volt az elmúlt hétvégéje

-

Lando Norris összeszedte gondolatait, „tollat” ragadott, és leírta milyen volt a Monacói Nagydíj az ő szemszögéből.

Az angol The Telegraph kérte fel a versenyzőt arra, hogy vendég szerkesztőként dobjon össze egy cikket a lapjuk oldalán. A 22 éves pilóta elfogadta a felkérését, és leírta milyen nehéz volt a spanyol hétvégéje, valamint mi történt vele Monacóban.


Micsoda őrült hét, és milyen őrült verseny volt Monacóban vasárnap. Nehéz szavakba önteni azt, hogy milyen érzés egy ilyen napon kint lenni, amikor az emberek millió nézik az eseményt a világ minden tájáról. A felhőszakadás, a késések… és a 100%-os összpontosítás és koncentráció, ami ahhoz szükséges, hogy ilyen körülmények mentén kimenjünk és versenyezzünk. Mindezt a határon autózva. Ezért vagyunk versenyzők a Forma-1-ben. Az érzésért, amit ez nyújt. A célba érkezés a boldogság – és ha őszinte akarok lenni, akkor a megkönnyebbülés egyvelege volt. Sértetlenül megúsztam. Főleg egy mandulagyulladással fűszerezett hét után.

Bosszantó volt, hogy elveszítettem az 5. pozíciót George Russellel szemben, de a hatodik helyre is büszkék lehetünk.

Lando Norris, George Russell, McLaren, Mercedes
Fotó: McLaren

Büszkék lehetünk arra, hogy egy nehéz hétvége után így küzdöttünk. Egy ponton túl tényleg nagyon beteg voltam.

Valójában ha a verseny a tengerentúlon lett volna, akkor kétséges lett volna az egész. Viszont örülök annak, hogy kitartottunk.

Tisztában vagyok azzal, hogy sokan kérdeztek a vasárnapi késésekről: a verseny hamarabb is elindulhatott volna. Ám szerintem a stewardok jó döntést hoztak. Nézőként én is feltettem volna ezt a kérdést. Mindannyian a lehető legjobb show-t akarjuk. Ám a mostani, nem volt biztonságos. Higgyék el nekem, versenyzőként mindenre elszántak vagyunk, és minden lehetőséget megragadunk, hogy előrébb kerüljünk. Különösen egy olyan pályán, mint a monacói aszfaltcsík, ahol az előzés szinte lehetetlen.

„Én viszem vásárra a bőrömet odakint.”

Csak akkor tudod megítélni, hogy mi lehetséges és mi nem, amikor egy Forma-1-es autóban ülsz. Érzed a fékeket, a gumik tapadási szintjét. Mi biztonságos, és mi nem az. Vasárnap nem volt biztonságos a versenyzés. Szó szerint öt métert sem láttál magad előtt az első kísérlet után.

Végső soron én viszem vásárra a bőrömet odakint. Vasárnap láthattuk, hogy egy apró hiba milyen következményekkel jár. Mick Schumacher elhibázta a jobbos kanyar csúcspontját az Uszodánál, csak egy töredéknyire ment le – nem volt több 10 cm-nél -, és ennyi volt. A játéknak vége lett.

Mick Schumacher, Haas, Monacói Nagydíj, baleset
Fotó: Steven Tee/LAT Images/Haas F1 Team

Az igazság az, hogy mindannyian milliméterekre vagyunk attól, hogy ilyen balesetet szenvedjünk el.

Ez lehet olyan apróságtól is, hogy a bukkanót véletlenül rossz szögben találod el, vagy kihagysz egy fokozatot a váltás során. Ettől ilyen intenzív a versenyzés.

Az első kanyarban csak hatszor, hétszer, nyolcszor gondoltam azt, mikor fékeztem, hogy a falban kötök ki. Egy blokkolás után megpróbálod úgy pozícionálni az autót, hogy legyen esélyed célba érni. Minden olyan gyorsan történik, ám ilyenkor robotpilóta üzemmódba kapcsolsz át, vagy mindent ösztönösen csinálsz. Ezek nem szép pillanatok. Olyan baleseteket látni, mint amilyen Mické is volt, azok felrázzák az embert. Megkönnyebbültünk, mikor láttuk, hogy kiszáll és elsétál.

„Monaco hihetetlen próbatételek elé állítja az idegeket és az ügyességet”

Ám ez Monaco. Ezért hiszem azt, hogy a versenynaptárban kell maradnia. Nem csak egy ikonikus helyszínről beszélünk, hihetetlen próbatétel elé állítják az idegeket és az ügyességet. Amikor az ember bekerül a zónába, mint én az utolsó 10 körben, akkor csodálatos érzés. Monacóban a kvalifikáció még jobb élmény; látni azt, hogy ki az aki kész kockáztatni, ki lesz az, aki megtalálja azt a kis pluszt amire a Q2-ben és Q3-ban szükség van. Én ezt élvezem, ebből táplálkozom. Szombaton jó néhány kört tudtam teljesíteni. Azt hiszem csak 0,2 tizeddel maradtam le Charles Leclerc-től.

Lando Norris, McLaren
Fotó: McLaren

Természetesen azt kívánom, bárcsak lenne valami, amin változtatni tudnánk és azáltal izgalmasabb versenyeket lehetne  produkálni Monacóban. Nehéz, mikor az autók több, mint két méter szélesek, és ilyen nehezek.

Hallottam, Toto Wolff azt javasolta, hogy az alagút utáni sikánt szüntessük meg, és helyette legyen ott egy hosszú egyenes. Ez működhetne. Viszont a következő kanyarhoz közeledve a sebesség 300 km/h-nál több lenne, ami eléggé pikáns egy olyan kanyarban, ahol nincs bukótér!

Remélhetőleg a következő néhány évben találunk majd erre megoldást, de én mindenképpen azt szeretném, hogy Monaco a naptár része maradjon.

Azt gondolják, azért mondom ezt, mert a tél folyamán Monacóba költöztem. Nagyon jól érzem magam itt. Ugyanakkor abban nem vagyok még biztos, hogy nevezhetem hazai versenyemnek. Silverstone az én hazai futamom. Jó élmény itt élni és versenyezni. Annyira más érzés, mikor a saját ágyadban aludhatsz egy futamhétvégén. Minden reggel két perc alatt robogóval eljutottam a pályára. Nagyon sokat segített ez a magam mögött hagyott két hét után.

„Inni is alig tudtam, annyira fájt”

A spanyol hétvége csütörtöki napján mandulagyulladást diagnosztizáltak nálam. A hétvége során a tünetek egyre rosszabbak lettek: levert a víz, lázam volt, és izomfájdalommal küszködtem. Vasárnap már annyira fájt a torkom, hogy úgy éreztem: minden nyelésnél tőrökkel szurkálnának. Inni is alig tudtam, annyira fájt. Bármit nyeltem le, öt perccel később visszajött belőlem.

Lando Norris
Fotó: McLaren

Az autóban a légzés is igazi kihívást jelentett. A normálisnál jóval magasabb volt a pulzusom, és még ott volt a spanyolországi kegyetlen hőség is. Kellemetlen élmény volt. Ez volt az első olyan verseny idén, amin használtam az itallal töltött egységet. Ez mentett meg. Minden kör után kortyolnom kellett egy kicsit. Ha nem így tettem volna, gyorsan lezuhantam volna a lejtőn.

Szerencsém volt, hogy az edzőm és a csapatorvos eljött velem Monacóba, és a hét elején is velem voltak. Csütörtökre, mikor a szüleim is megérkeztek, már majdnem újra talpon voltam. Lemondtam az összes médiakötelezettségemet, mivel alig tudtam beszélni. Végül egy varázslatos hétvége lett. Az, hogy a szüleim és a barátnőm is velem voltak, még különlegesebbé tette az egészet.

„Nem vagyok abban biztos, hogy valaha is versenyezni fogok az Indy500-on…”

Nem mintha ünnepeltem volna. Nem igazán szoktam inni. Ha valaha nyerek egy versenyt, akkor pezsgő helyett valami mást kell kitalálniuk nekem. Ki nem állhatom azt az italt. Így tehát bulizás helyett visszamentem a lakásomba, és egy nyugodt estét töltöttem el az Indy500 társaságában. Pato O’Ward hihetetlen munkát végzett. Megszerezte a McLaren Indy csaptának a második helyet, ami nagyon király. Ezeknek a srácoknak hatalmas bátorságuk van.

Nem vagyok abban biztos, hogy valaha is versenyezni fogok az Indy500-on, bár egy nap szeretném kipróbálni a sportkocsikat, így Le Mans a célom. Ám egyelőre az F1-re koncentrálok. A hétvége új motivációt adott, és alig várom a jövő heti Azerbajdzsáni Nagydíjat.