Norris: „Baku mindig jó esélyt kínál”

Lando Norris fantasztikusan versenyzett Monacóban, ahol végül idén már második alkalommal állhatott dobogóra. A McLaren brit versenyzője abban bízik, hogy csapata jó szériája Azerbajdzsánban is folytatódni fog.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Lando Norris, McLaren MCL35M

Steven Tee / Motorsport Images

Lando Norris annak ellenére tudott Monacóban dobogóra állni, hogy csapattársa, Daniel Ricciardo látványosan szenvedett a hétvége során. A 21 éves versenyző Bakuba érkezve is bízik egy hasonlóan jó eredményben.

„Jó érzés volt Monacóban dobogóra állni, miután a csapat egész hétvégén nagyszerűen dolgozott. Szeretnénk ezt a jó formát Bakura is átmenteni” – kezdte Norris.

Még több F1 hír:

„Alig várom, hogy autóba üljek, és ismét egy utcai pályán versenyezhessek. Baku egyedi pálya, ahol hosszú egyenesek és lassú kanyarok egyaránt megtalálhatóak.”

„Az itteni versenyek mindig kiszámíthatatlanok, ezért azzal az érzéssel érkezel ide, hogy lesz esélyed jó eredményt elérni. Készen kell állnunk arra, hogy kihasználjuk a kínálkozó alkalmat.”

Norris szerint 2021 eddigi futamai szoros csatát hoztak, és nem lazíthatnak, ha riválisaik előtt szeretnének maradni.

„Az idei évben már számos nagyszerű csatát láthattunk a pályán. Tovább kell nyomnunk annak érdekében, hogy az üldözőink előtt maradjunk. Egy utcai pályán különösen nincs lehetőség hibázásra.”

„A hétvége kulcsa a kiegyensúlyozottság lesz. Ha ez megvan, sok ponttal távozhatunk innen vasárnap” – nyilatkozta a brit.

Ilott úgy érzi, jó esélye van az F1-be kerülni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 25 éve történt: Schumacher első ferraris győzelme
Következő cikk Binotto: „Örülök, hogy Vettel az Aston Martinnál megy”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország