DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem tartja reálisnak a pódiumot a harmadik rajthelyet öröklő Alonso

A rajtbüntetések egyik nyerteseként az időmérő hatodik helyezettje rajtol Perez és Sainz mögött Spában. Ötödik-hatodik helyezéssel már elégedett lenne Belgiumban az Alpine-nal.

Az erős időmérőt teljesítő Fernando Alonso elől Max Verstappen és Charles Leclerc mellett csapattársát, Esteban Ocont is kiveszik motorbüntetés miatt, így a Kanadai Nagydíj – ahol az esős kvalifikáción második helyet szerzett – óta legjobb rajtpozíciójából, a harmadik kockából fog startolni vasárnap. Az előkelő helyezés megismétlését azonban nem tartja reálisnak, ahhoz túl sok a gyors autó mögötte.



„Szerintem reálisan az első ötöt-hatot kell megcéloznunk. Harmadik helyről indulunk, de a Mercedes általában nagyon erős a versenytempóban, így ők végső soron gyorsabbak lehetnek, és Max hiába indul hátulról, nagyon gyors és fel fog jönni a futamon. Úgy vélem, egy ötödik-hatodik helynek már örülhetünk holnap” – fejtegette a kvalifikáció után nyilatkozó Alonso.

Bár a nyári szünetben eldőlt, a spanyol év végén elhagyja az Alpine-t, távozása pedig botrányos körülmények között alakult, Spában kivette a részét a csapatmunkából: kölcsönösen szélárnyékot adtak egymásnak Oconnal, Alonso körében viszont Carlos Sainz belerondított a felállásba.

„Csak egy szett abroncsunk volt a Q3-ban, ezért az első próbálkozásnál szélárnyékot adtam Estebannak, ő pedig nekem a második során. Carlos valamennyire közénk keveredett, de úgy érzem, ez nem játszott túl nagy szerepet a szélárnyékozásra való felkészülésben. Úgy vélem, jó napunk volt ma” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: