Nem sokáig bánkódott az Alfa Romeo szponzora elvesztése miatt, rekordmegállapodást kötött egy másikkal

A Forma-1-es Sauber-csoport az Orlen távozása után, több évre szóló együttműködési megállapodást kötött Steakkel, ami a világ egyik vezető online kaszinója, így 2023-ban Alfa Romeo F1 Team Stake néven indulnak el a száguldó cirkuszban.

Alfa Romeo Stake partnership

Fotót készítette: Alfa Romeo

Ahogy azt az Alfa Romeo hivatalos közleményében írta, a Stake a világ egyik legátfogóbb szórakoztató csomagját alkotja világszerte, ezáltal az egyik legfrissebb és legfelkapottabb márkának számít.

A technológiai és fogadóipari vállalkozók egy csoportja által 2017-ben alapított Stake erős jelenléttel bír a sportvilágban, az Alfa Romeót pedig szeretnék feljebb emelni a Forma-1-es konstruktőri versenyfutásban.

A közlemény kitér arra, hogy a többéves partnerségük célja a Stake márka ismertségének növelése, hiszen a száguldó cirkusz egy olyan platform, amellyel a vállalat növelheti felhasználói bázisát.

Még több F1 hír:

A cég egyébként több neves sportvilági szereplővel is együttműködési kapcsolatban áll, ilyen például az angol labdarúgó élvonalban szereplő Everton csapata, a világ vezető MMA-sorozata a UFC, vagy például az argentin futballista, Sergio Agüero is.

„Üdvözöljük a Stake-et csapatunk partnereként, ez mindkét fél életében egy új korszak kezdetét jelenti. Az elmúlt néhány évben hatalmas mértékben nőtt meg az érdeklődés a szponzorok részéről a Forma-1 iránt, és az olyan márkák érkezése, mint a Stake, azt mutatják, hogy milyen komoly platformot jelent a sportágunk“ - fogalmazott Alessandro Alunni Bravi, a csapat képviselője.

Bijan Tehrani, a Stake társalapítója elmondta, izgatottak amiatt, hogy csatlakozhattak egy legendás Forma-1-es csapathoz, amellyel közösek az ambícióik a növekedés és a siker területén.

„Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a versenyhétvégéket az Alfa Romeo F1 Team Stake minden rajongója számára egyedi élmények megteremtésével izgalmasabbá tegyük, növelve a közönség elkötelezettségét a digitális színtéren“ - fogalmazott Tehrani.

 

Ahogy arról a hu.motorsport.com is beszámolt, a lengyel olajvállalat, a PKN Orlen pénteken jelentette be, hogy távozik az Alfa Romeótól, azonban nem hagyják el a Forma-1-et és az AlphaTauri szponzoraként folytatják tevékenységüket a száguldó cirkuszban.

Minden, amit a hétvégi Race of Champions-ról tudnod kell

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubicával együtt az Alfa Romeo szponzora is távozik, de a Forma-1-et nem hagyják el
Következő cikk Kiderült, lesz-e első számú pilóta a Ferrarinál 2023-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország