KezdőlapFormula 1Nem is a Red Bull a hajlékony szárnyak mestere?

Nem is a Red Bull a hajlékony szárnyak mestere?

-

A Red Bull továbbra is „nyugodt” annak ellenére, hogy a legfrissebb pletykák szerint túlságosan hajlékonyak az energiaitalosok autóinak szárnyai, ami akár szabálytalan is lehet.

Úgy tartják, hogy az FIA által a csapatoknak intézett figyelmeztetése a hátsó szárny túlzott meghajlásával kapcsolatban kifejezetten a Red Bull 2021-es autójára vonatkozott. Különösen azután, hogy Lewis Hamilton azt mondta, Barcelonában észrevette a Red Bull szárnyának hajlását.

„Toto Wolff mondta Lewisnak, hogy ezt mondja” – nyilatkozta Dr. Helmut Marko az f1-insider.com-nak.

„Mi nyugodtak vagyunk. Minden korábbi teszten megfeleltünk, és ez a jövőben is így lesz.”

„Ez is csak azt mutatja, hogy mennyire komolyan vesznek minket a Mercedesnél.”

A német Sport1 tudósítója, Ralf Bach is úgy véli, a Red Bull valójában nincs a Forma-1 irányító testületének közvetlen célkeresztjében.

„A Mercedes bántára az FIA illetékesei nem is Verstappen csapatát, hanem az Alpine-t vették célba. Az egykori Renault csapatról úgy tartják, hogy a (szárny)hajlékonyság legnagyobb mesterei” – mondta.