Nem éri meg F1-es csapattal szórakozni: 12 milliárd forintnyi összeget hajtott be volt szponzorán a Williams - F1VILÁG.HU

Nem éri meg F1-es csapattal szórakozni: 12 milliárd forintnyi összeget hajtott be volt szponzorán a Williams

HIRDETÉS
A 2022-es szezonban ugyan nem tudott jó eredményeket elérni a Williams Forma-1-es csapata, a pályán kívül azért egy komoly sikert elkönyvelhetett az istálló – korábbi névadó szponzorától ugyanis sikerült mintegy 12 milliárd forintot behajtania jogi úton.
Robert Kubica (POL) Williams Racing FW42.
Chinese Grand Prix, Saturday 13th April 2019. Shanghai, China.

A Williams még 2019-ben állapodott meg a ROKiT nevű telekommunikációs vállalattal, ennek értelmében pedig a cég a csapat névadó támogatójává lépett elő. A Williams aztán 2020 májusában jelentette be, azonnali hatállyal befejezik partnerségüket összekülönbözések miatt. A helyzet olyannyira elfajult a felek között, hogy a bíróságon folytatódott vitájuk, a múlt hónapban pedig Kalifornia Központi Kerületének Bírósága ítéletet hozott: a ROKiT 26,2 millió fontot köteles kifizetni a Williamsnek, ami nagyságrendileg 12 milliárd forintnak felel meg.

A bíróság nemrég az ügy iratait is nyilvánosságra hozta, melyből kiderült, a vita a két vállalat három megállapodása körül forgott. Az első a csapatszponzorációra terjedt ki, és 2019 januárjában vette kezdetét, a második 2020. január 1-jén indult, és kiterjedt a ROKiT Group italmárkájára is. Ezek az együttműködések 2023 végéig szóltak volna.

A 2019-ben megkötött csapatszponzoráció keretében a ROKiT 13,5 millió fontot kellett volna, hogy fizessen az istállónak évente, ebből minden évben 5 millió fontot január 1-jén, további 5 milliót március 1-jén, a fennmaradó 3,5 millió fontot pedig legkésőbb június 1-jén kellett volna átutalnia. A második megállapodás éves szinten 11 millió fontról szólt, január 1-ig és március 1-ig ebből 4-4 milliót, június 1-ig pedig a fennmaradó 3 millió fontot kellett volna kifizetnie a telekommunikációs vállalatnak.

2019 februárjában aztán a felek kötöttek egy „szóbeli megállapodást” is – még mielőtt a versenyszezon elkezdődött volna. A nyilvános dokumentumok szerint ekkor Jonathan Kendrick, a ROKiT Group elnöke ekkor emailt küldött a Williams akkori csapatfőnökének, Claire Williamsnek, hogy megerősítse, év végén „1 millió dolláros bónuszt fizet a csapatnak”. Nem sokkal a szezon utolsó versenyhétvégéje előtt az istálló ki is küldte az erről szóló számlát partnerének.

Kendrick az első levele után 3 hónappal egy másodikat is küldött az istállónak, miután két fizetési határidőből már kicsúszott vállalata – ebben azt erősítette meg, hogy a következő banki tranzakció csúszik, ugyanakkor kérte a csapatfőnöktől, hogy „erősítse meg a pontos összeget”, illetve rákérdezett arra is, hogy fizethetnek-e dollárban, „az ugyanis könnyebb számukra” annál, mintha pénzt váltanának.

A Williams válaszul öt kiegyenlítetlen számlát küldött: az 1 millió dolláros bónuszról, kettőt az 5 millió fontos csapatszponzorációról, valamint kettő 4 millió fontos számlát az italmárkára kiterjedő együttműködéshez kapcsolódóan. „Összesen tehát 18 millió fontról és az 1 millió dolláros bónuszról, amit korábban felajánlottak” – írta emailben az istálló, majd hozzátették: „Ha amerikai dollárban szeretnének fizetni, az alábbi bankszámlára utalhatnak, és az aktuális váltási árfolyamot használhatják, ami fontonként 1,30 dollár. Ez 24,4 millió dollárt jelent.”

Ezúttal a Williams azonnali választ kapott a ROKiT-től, a pénz azonban nem érkezett meg a csapathoz. A Williams 2020 áprilisában újra felvette a kapcsolatot a vállalattal, „lehetőséget biztosítva a számlák kiegyenlítésére”, ám nem történt előrelépés, az istálló pedig május 28-án írásban közölte, felbontja a korábbi két megállapodást. Egy nappal később pedig be is jelentették ezt a döntést.”

Három héttel később a Williams ügyvédei felvették a kapcsolatot a ROKiT képviselőivel, és peren kívüli megegyezést javasoltak, hogy a felek elkerüljék a jogi ügy költségeit. A Williams úgy döntött, megállapodna a vállalattal abban, hogy az 13,5 millió fontot fizessen az első megállapodás első évének három részletéért, és további 11 millió fontot a második megállapodásért. A csapat jelezte, visszatérít minden olyan összeget, amit a csereszponzorok biztosítanak számukra a 2020-as idényre, és nem követelik az 1 millió dolláros bónuszt, vagy a jogi költségek kompenzációját.

A ROKiT viszont nem reagált, mire a Williams jogászai ismét felkeresték a céget, miután arról értesültek, hogy a vállalat a Mercedesszel kötne szponzori együttműködést. Júliusban aztán a ROKiT válaszolt az ügyvédeknek: „Az ön ügyfele azt javasolja, hogy fizessünk 13,5 millió fontot, de mire? Várjuk a visszaigazolást, amint megkezdték a bírósági eljárást…”

Hirdetés

A Williams tehát jogi útra terelte az ügyet, a folyamat pedig 2021-ben kezdődött el. Az első meghallgatást május 28-án tartották, ennek során megállapították, hogy a Williams jogosult a követelésekre, továbbá 693 443,84 fontnyi kamatra. A követelések nemcsak a két megállapodás szerződéses költségére terjedtek ki, hanem az egyéb költségekre is, melyek a ROKiT-tel kötött szponzori együttműködés kapcsán merültek fel, ezeket alább mutatjuk:

A megállapodásokkal kapcsolatos követelések: 18 millió font
A Williams kártérítése a ROKiT ellen: 6,5 millió font
A „szóbeli megállapodás” követelése: 770 000 font
Kártérítés, amiért jogsértés miatt le kellett cserélni a ROKiT-et, mint szponzort: 126 837 font
Demóautóval kapcsolatos költségek: 30 834 font
A ROKiT logójával kapcsolatos márkaépítési és márkaváltási költségek: 21 660 font

2022 őszén aztán jogerőre is emelkedett az ügy, a november 28-i meghallgatás során pedig megerősítést nyert a londoni bíróság döntése, miszerint a ROKiT-nek 26 220 094,25 fontot és további 1 millió dollárt kell fizetnie a Williamsnek az eljárás során felmerült költségekkel együtt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!