2024. április 17. 01:05
KezdőlapMotoGPNem csak az eredmények teszik naggyá Rossit és Márquezt a MotoGP világbajnoka...

Nem csak az eredmények teszik naggyá Rossit és Márquezt a MotoGP világbajnoka szerint

Francesco Bagnaia címvédőként vághat neki a 2023-as MotoGP-világbajnokságnak, hiszen tavaly sikerült felérnie a csúcsra. Az olasz versenyzőnek minden esélye meglehet arra, hogy idén ismét a végső győzelemért küzdjön, hiszen a jelek szerint a Ducati ismét a többiek előtt lesz. Ugyanakkor ő a pilóta, illetve a csapat kérdéskörét kicsit másképpen látja, mint a közvélemény egy része.

Bagnaia
Fotó: MotoGP Média

Kétségtelen, hogy a Ducati az elmúlt években lehagyta a többi gyártót, és Bagnaia bajnoki címe ennek is köszönhető. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ehhez csapat-, illetve márkatársait is le kellett győznie, amit nemcsak tavaly, de már 2021-ben megtett. Éppen ezért a 25 éves motoros úgy gondolja, hogy nem az olasz gyártót, hanem őt kell felülmúlni a sikerhez.

Bagnaia az, akit meg kell verni – nyilatkozta a La Stampának adott interjújában. – Rengeteg Ducati van a pályán, de én két éven át mindenki más előtt voltam. Ha az ember az [a versenyző], akit le kell győzni, a nyomás borzasztó dolgokra képes. Nem akarom siettetni [a folyamatot], hanem élvezni szeretném, amit elértem, mert még nem végeztem. A következő idényben biztosan az lesz a stratégia, hogy nyerjünk, remélve, hogy a szezonkezdet egyszerűbben alakul.”

Bagnaia idei csapattársa a 2022-es idényben a Gresini színeiben harmadik pozícióban végző Enea Bastianini lesz. Sokan úgy vélik, hogy a két honfitárs szoros csatát vívhat egymással, de a címvédő szerint nem fogják átlépni a határt. Hozzátette, hogy a többi olasz pilóta is odaérhet, és már a Valentino Rossi fémjelezte, a 2000-es évek első felében csúcson lévő itáliai generációhoz hasonlította magukat.

Bastianini tudja, hogy lesz némi feszültség a pályán, hiszen mindenki győzni akar

Ez egy egészséges rivalizálás, ami jó – jelentette ki. – Hosszú ideje ismerjük egymást, és tudjuk, hogy a garázson belüli háborúskodás semmire nem vezetne. A futamon mindenki magára fog gondolni, és tavaly Eneával vívtam a legjobb párharcokat. Ugyanakkor vannak más olaszok is, akik gyorsak: [Marco] Bezzecchi, [Luca] Marini és [Franco] Morbidelli is nyerhet. Ez Rossi, [Max] Biaggi, [Loris] Capirossi és [Marco] Melandri [időszakára] emlékeztet engem. Mi öten együtt nőttünk fel, és jó lenne egymással küzdeni.”

Bagnaia ezt követően kitért az elmúlt bő két évtized legsikeresebb versenyzőire, Rossira és a még aktív Marc Márquezre. Nyilvánvaló, hogy ők ketten pusztán már az eredményeik miatt is a sportág legnagyobbjai között vannak, ám a Ducati versenyzője szerint bizonyos szempontból mindketten megújították a sorozatot. Ahogyan egy harmadik pilóta is, akivel Bagnaia már nem versenyezhetett.

Rossi és Márquez volt az a két pilóta, akik a különbséget jelentették a sportágunkban – fogalmazott. – [Casey] Stonerrel együtt új utat diktáltak a nagydíjhoz való hozzáállás tekintetében. Valentino képes volt alkalmazkodni a MotoGP különböző korszakaihoz, és vitathatatlanul ő volt a vezér. Marc a határokat feszegette, Stoner pedig egy új vezetési stílust alkotott meg. Büszke vagyok rá, hogy elmondhatom, Valentino barátja vagyok, szerencsésnek és kiváltságosnak érzem magam. Próbálok előnyt kovácsolni a tőle szerzett tapasztalatokból a fejlődés érdekében. Mindig is lenyűgözött, ahogyan versenyez, még akkor is nyerni tudott, ha lassabb volt, bosszantva az ellenfeleit. Marc ezzel szemben egy szörnyeteg a versenyzésben. Nem érdekli, hogy a győzelemért minden kanyarban azt kockáztatja, hogy elesik.”