2024. március 28. 13:48
KezdőlapMotoGPNagy kihívás elé állították Marc Márquezt, aki véleményt mondott világbajnok csapattársáról (videó)

Nagy kihívás elé állították Marc Márquezt, aki véleményt mondott világbajnok csapattársáról (videó)

Marc Márquez részt vett egy játékban, amelyben kizárólag a motorhang alapján kellett felismernie, hogy melyik pályán készült a felvétel. A spanyol versenyző elárulta, mit gondol új csapattársáról, Joan Mirről.

Bár az elmúlt három évben sérülése, illetve az annak következtében elvégzett műtétsorozat hátráltatta, Marc Márquez így is messze a jelenlegi MotoGP-mezőny legsikeresebb tagja. A spanyol versenyzőt azonban ezúttal a pályán kívül állították nagy kihívás elé, ugyanis kizárólag a motorhang alapján kellett felismernie, hogy melyik pályán készült a fedélzeti kamerás felvétel, amelyet éppen hallgat.

A nyolcszoros világbajnoknak csupán egy fejhallgató állt rendelkezésére, és az volt a feladata, hogy minél gyorsabban kitalálja, melyik aszfaltcsíkról van szó. A 30. születésnapját két nap múlva ünneplő motorosnak négy helyszínt kellett kitalálnia, és az összes akadályt sikeresen vette. Az első, Phillip Island-i pályát már az 1-es, vagyis a Doohan-kanyar alapján kitalálta.

A következő három feladvány már nem ment ilyen könnyen neki, de azokat is elég hamar megfejtette. Mugellóban három egymást követő kanyar található a kör elején, és ezek közül a harmadiknál, azaz a Poggio Seccónál jött rá, hogy az olaszországi pályáról van szó. A következő pálya ebből a szempontból hasonlóan épül fel, de persze a kanyaroknak más ritmusa van, és Márquez itt már a 2-esnél levette a fejhallgatót, és megmondta a választ.

Utolsóként egy trükkös feladványt kapott, hiszen nem egy olyan helyszínt kellett kitalálnia, amelyen manapság is versenyeznek. Persze ez már alighanem a motorhangból gyanús volt számára, de mint kiderült, a megoldás egy olyan helyszín volt, amelyen életében mindössze egyszer versenyzett. Végül azonban Laguna Secát is sikerült megfejtenie, méghozzá elmondása szerint azért, mert a pálya elejének ritmusa hasonlít a Le Mans-i aszfaltcsíkéra.

Méltatta csapattársát

Márqueznek az elmúlt öt esztendőben négy csapattársa is volt: 2018 volt Dani Pedrosa utolsó éve, azt követően Jorge Lorenzo, Álex Márquez, majd az elmúlt két évben Pol Espargaró is próbálkozott a Repsol Hondánál, most pedig Joan Mirt szerződtették mellé. Az 59-szeres MotoGP-futamgyőztes méltatta a 2020-as idény világbajnokát.

MotoGP, Joan Mir, Sepang teszt 1. nap, 2023
Márquez méltatta Joan Mirt (Fotó: MotoGP Media)

Joannal egyszer sem akadtam össze a pályánnyilatkozta Márquez. – Nem tudom, mi a helyzet vele, de abból, amit a telemetrián láttam, hogy mit csinál és hogyan motorozik, látszik, hogy tehetséges és gyors versenyző. Ő egy MotoGP-világbajnok, így kemény rivális és csapattárs lesz, de ez jó, mert növeli a színvonalat a garázson belül.”