péntek, március 29, 2024

Most először Magyarországon közvetítik majd az Xfinity és Truck Series versenyeket is!

Dátum:

Megosztás:

A Network4 minden eddiginél több motorsportot ígér 2023-ban, a TV-család évindító sajtóeseményén lehullt a lepel a sportcsatornák terveiről.

Újabb két évig a Network4 csoport közvetíti a NASCAR Cup Series versenyeit

- Reklám -

- Reklám -

Misur Tamás, az Aréna4 és a Match4 főszerkesztője kiemelte, a March Madness (az amerikai fősulis kosaras rájátszás) után az éjszakai időtáv szeptemberig bezárólag szabad lesz, így 99% biztossággal állítható, hogy vagy egyik, vagy másik csatornán követni lehet majd az összes IndyCar és a NASCAR versenyt a TV-n keresztül is.

Ugyan helyszíni közvetítés idén nem várható, ez is javuló tendencia az előző évekhez képest, amikor sokszor csak az interneten keresztül lehetett követni az eseményeket (ez a lehetőség persze továbbra is adott lesz).

- Reklám -

Emellett annyi újítás lesz az előző évekhez képest, hogy nem csak a Cup Series, hanem az Xfinity és Truck futamokat is közvetíteni fogják majd. Misur Tamás elmondása alapján a tripla adag futamot is elbírja majd a két csatorna, ugyanis nem a telített vasárnapi idősávban rendezik őket.

Végleges menetrendet azonban még nem tudott mondani, hiszen nem mindegyik sportág időpontjai ismertek jelenleg.

A Network4 munkatársa kiemelte, a NASCAR nézettsége különlegesen nagy számokat produkált tavaly, és egy másik szempontból is vonzó a csatornák számára, hiszen hosszú órákon át leköti a nézőket.