DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Mintha a helyi piacon üzleteltünk volna”

Miközben Michael Masi versenyigazgató szerint átlagos egyeztetés volt az a beszélgetés, ami a piros zászlós megszakítás alatt zajlott, az F1-es csapatfőnökök nagyon is szokatlannak találták a dolgot.

Érdekes rádiós beszélgetés zajlott le a Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj második piros zászlós megszakítása során, amely során Michael Masi versenyigazgató és Jonathan Wheatley, a Red Bull sportigazgatója arról „egyezkedett”, milyen sorrendben álljanak fel az újraindításnál a rajtrácsra, miután az előző startnál Max Verstappen a külső íven elfordulva, a pályát átvágva maradt a jobban induló Lewis Hamilton előtt.

dzsidda-ujrarajt-dppi-2021-f1



Masi szerint teljesen bevett szokásnak számítanak az ilyen beszélgetések, amelynek végeredményeként Verstappen visszakerült Hamilton mögé, míg a pole-t az előző rajtnál a két vb-rivális közé ékelődő Esteban Ocon „örökölte” meg. Ezzel szemben Christian Horner Red Bull-csapatfőnök azt állította, hogy ő még nem találkozott ilyesmivel, s olyan érzést nyújtott a párbeszéd, mintha a „bazárban” lettek volna.

Az ügyben érintett másik két alakulat főnöke is megszólalt, az Alpine ügyvezetője, Marcin Budkowski ugyancsak furcsállta a jelenetet: „Eléggé szürreális párbeszéd zajlott Michael és Jonathan között, ami olyan volt, mintha a helyi piacon lennénk és üzletelnénk azzal, hogy pozícióátadás legyen vagy büntetés. A pole-ban találtuk magunkat, de szokatlan volt és verseny közben beszélgettünk erről. Gondolom, megtörténik az ilyesmi a versenyeken, hogy ha nem is csereberéről beszélünk, de egyeztetésről, ahol azt javasolják, hogy adják vissza a pozíciót, ha pedig nem, akkor mennek a felügyelőkhöz, akik büntetést adhatnak. Gyanítom, hogy ez sem különbözött ettől, de igazán izgalmas volt ezt hallgatni a piros zászlós megszakítás alatt – és egy kissé szürreális is.”

A Mercedest irányító Toto Wolff így vélekedett az „alkudozásról”: „Ez számunkra is új helyzet volt. Elveszítettük a pozíciót ezzel a valóban kemény manőverrel az 1-es és 2-es kanyarokban. Aztán azt mondták, helyet kell cserélnünk, így végül miénk a pályapozíció. De aztán jött az újraindítás, így nem sokat segít ez, ha utána egyből el is veszítjük újra a pozíciót. Meg kell ezt néznünk. Gondolom, Michael Masinak ezer dolga volt a törmelékekkel és az ütközésekkel. De kívülről nézve egyértelműen tanulhatunk ebből” – idézte Wolffot a Motorsport.com szaklap.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: