Mi lesz Piastri FP1-es bemutatkozásával?

Az Alpine az eredeti terveik szerint Spában vagy Monzában adott volna először idén FP1-es lehetőséget a tartalékversenyzőjüknek, Oscar Piastrinak, azonban a szerződése körüli botrány miatt ez is kérdéses terület lett.

Oscar Piastri, Reserve Driver, Alpine F1 Team

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Mivel úgy tűnt, hogy Fernando Alonso meghosszabbítja a szerződését az Alpine-nal legalább a 2023-as szezonra is, és a Williamshez nem akart kölcsönbe menni, Oscar Piastri és menedzsere, Mark Webber elkezdett tárgyalni a McLarennel is.

Miután az Alpine-t is őszintén sokkolta Alonso hétfői bejelentése, hogy az Aston Martinhoz igazol, hiába nevezték meg Piastrit a helyén, az ausztrál fiatal a saját közösségi oldalain jelentette ki, hogy 2023-ban semmilyen körülmények között nem lesz az Alpine versenyzője.

Amellett, hogy az F1 egyik legnagyobb legendája és legígéretesebb fiatalját is elvesztette az Alpine 24 óra leforgása alatt, a francia csapatot (és az anyacég Renault-t is) felháborította, hogy miután dollármilliókat költöttek arra, hogy Piastri F1-es pályák tömkelegén tesztelhessen a 2021-es autójukkal, ő úgy döntött, hogy lelép – kérdéses persze, hogy miközben a McLarennel tárgyalt, Piastri tudta-e, hogy Alonso a háttérben már előkészítette a távozását az Aston Martinhoz.

Még több F1 hír:

Az Alpine korábban azzal kapcsolatban is világos álláspontot képviselt, hogy Piastrinak két FP1-es lehetőséget is biztosítanak majd a szezon második felében, Alan Permane sportigazgató a Hungaroringen tartott sajtótájékoztatón ismertette, hogy az első lehetőségre Spában vagy Monzában kerülhet sor.

Úgy is beültetné az autójába Piastrit az Alpine, hogy közben a nagy rivális McLarenhez tart? Nos, a francia Auto Hebdo megkeresésére a csapat válasza az volt, hogy igen, ugyanis „tiszteletben tartják” a Piastri felé vállalt kötelezettségeiket, ugyanakkor Spában biztosan nem fog autóba ülni az ausztrál F2-es bajnok.

Mivel az Alpine és a McLaren is állítja, hogy érvényes szerződésük van Piastrival, nem éppen kedélyes hangulatú tárgyalások folynak a háttérben a felek között, az Auto Hebdo értesülései szerint pedig az Alpine hajlandó elmenni a londoni Legfelsőbb Bíróságig, hogy független jogászok döntsenek az ügyről, leghamarabb októberben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb csapat környékezte meg Ricciardót
Következő cikk Spa: az átalakítás után is padlógázas marad az Eau Rouge az F1-es kocsiknak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország