DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Megszavazta Miami a 2022-es nagydíjat

Elhárult az utolsó akadály a Miami Nagydíj következő évi megrendezése elől azzal, hogy a városi tanács elfogadta az F1 irányába támasztott feltételeket. Hosszú a lista, amelynek nem csupán a helyszínre és időpontra vannak kikötései, de még helyieknek biztosítandó kedvezményes jegyeket is előír.

A Formula-1 az amerikai tulajdonos, a Liberty Media színre lépése óta dolgozik egy második nagydíjon az Egyesült Államokban. A Miami utcáin tartandó verseny az eredeti tervek szerint már 2019-ben szerepelt volna az F1-es naptárban, de különböző akadályok – helyi lakosok tiltakozása és politikusok ellenkampánya – miatt többször is elhalasztották. Egy pesszimista becslés arról szólt tavaly, öt-tíz évbe is telhet, mire megvalósul a verseny.

Most viszont úgy néz ki, 2022-ben végre sor kerülhet a nagydíjra, mivel Miami városi tanácsa megszavazta az egyetértési megállapodást, amely megszabja a Liberty Media és Stephan Ross, a helyszínül szolgáló Hard Rock Stadium tulajdonosa felé támasztott feltételeket – írja a RaceFans.net.



A követelmények közül az első, hogy a pálya nem használhat két a stadionnal szomszédos forgalmas útvonalat, a Northwest 199th Streetet és a N.W. 27th Avenue-t. Emellett a verseny nem kezdődhet el hétköznap délután fél 3 előtt (az iskolai tanítást figyelembe véve) és nem tarthat a hét egyik napján sem napnyugta utánig. A hétköznapra vonatkozó fél 3-as időpont a szabadedzések ütemezését érinti.

Emellett a szervezőket kötelezik zajvédő falak felállítására, további egy 5 millió dolláros alap létrehozására, amelyből a város szociális programjai profitálnak 10 éves időszakban, mely megegyezik a verseny szerződésének tartamával. De a feltételek közé tartozik az is, hogy a helybeliek kedvezményes jegyeket vásárolhatnak, a helyi éttermek láthatják el a catering szolgáltatásokat, és fizetett gyakornoki helyeket kell biztosítani.

Kérdés, hogy a már most is 23 nagydíjat számoló versenynaptárban hogyan tud helyet kapni a floridai futam. A 2021-re tervezett Miami Nagydíj májusi időponttal szerepelt, erre alapozva a RaceFans szerint a Kanadai Nagydíjjal párban kerülhet a jövő évi versenynaptárba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: