McLaren: Ez nagyon nem igazságos, változtatnunk kell

Andreas Seidl egyáltalán nem találja igazságosnak a jelenlegi szabályozást, hiszen úgy véli, hogy sportszakmai szempontból egyszerűen nem lehet olyat megengedni, hogy valaki egy piros zászló miatt akkor hátrányba kerüljön, mint Lando Norris.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Steven Tee / Motorsport Images

Nagy felháborodást váltott ki a Szaúd-arábiai Nagydíjon látott versenymegszakítás, hiszen számos pilóta a biztonsági autós fázis alatt kiállt kereket cserélni, ám végül ez bizonyult a rossz döntésnek, hiszen ezt követően piros zászlót lengettek.

Márpedig a megszakítás miatt mindenkit szabadon kicserélhette a gumijait, így pedig azok nagy hátrányba kerültek, akik korábban ezt megtették. Lando Norris például jelentősen hátraesett, míg Daniel Ricciardo sokat nyert az eset kapcsán.

„Azt hiszem, az elmúlt két évben történtek alapján egyértelmű, hogy ez sportszakmai szempontból nem igazságos, és mindenképpen meg fogjuk vizsgálni, hogyan lehetne változtatni rajta, csak sportszakmai szempontból” – jelentette ki némileg elégedetlenül Andreas Seidl.

Még több hír:

„Mert az, hogy például piros zászlókat okozol, aztán megjavíthatod az autódat, és tulajdonképpen jobb helyzetben vagy utána, mint előtte, ráadásul gumit is cserélhetsz, szerintem ez olyasmi, aminek csak sportszakmai szempontból nincs értelme.”

„Most már mindegy, néha előnyöd származik belőle, néha nem. De úgy gondolom, hogy összességében ez sportszakmai szempontból rossz dolog, és ezért gondolom, hogy újra össze kellene ülnünk, az egész csoportnak, és szorgalmazni kell a változtatást.”

„Nyilvánvalóan nem tetszett az első piros zászló, miután Lando előtte kiállt a bokszba és kicserélte a gumikat. De nehéz megítélni számomra, hogy szükséges volt-e vagy sem, mert nem tudom pontosan, milyen állapotban volt a fal. Szóval nehéz megítélni.”

 

„És azt hiszem, később, a második piros zászlónál, szóval sok törmelék volt, aztán a virtuális biztonsági szakaszok következtek. Amikor törmelék van a pályán, akkor biztonságosan kell menni, mert fém alkatrészek hevernek, ha áthajtasz ezeken a fém alkatrészeken, vagy felrepülnek a levegőbe, és eltalálják a nézőt vagy egy versenyzőt, nem vállalhatod ezt a kockázatot. Szóval ebből a szempontból azt gondolom, teljesen rendben volt, ami ma történt.”

Seidl ugyanakkor nagyon örül neki, hogy Daniel Ricciardo végül a három egymást követő rosszul sikerült hétvége után ismét egy erős eredménnyel jelentkezett.

„Összességében nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, azt kell mondanom, mert a három nehéz hétvége után egyszerűen fontos volt, hogy ismét jó eredményt érjünk el a csapat számára, és láttuk azt is, hogy versenyképes autónk volt itt. Daniel nyilvánvalóan képes volt ezt megmutatni.”

Ricciardo szerint a sportnak pont egy ilyen világbajnoki küzdelemre volt szüksége

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Piastri ott lesz a fiatal pilóták tesztjén az Alpine-nal
Következő cikk Egykori F1-es: Az FIA nem mer belenyúlni a bajnoki harcba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország