KezdőlapFastest SlapMazepin sokat dolgozik és üzletel mostanában, célja elérése érdekében

Mazepin sokat dolgozik és üzletel mostanában, célja elérése érdekében

-

Az orosz Nikita Mazepinnek érvényes szerződése volt a Haas F1-es csapatával, a 2022-es szezonra. Azonban mikor február végén Oroszország megtámadta Ukrajnát, az orosz jelenlét összeegyeztethetetlen lett a nemzetközi sportokkal, így a Forma-1-gyel is. Így aztán a Haas csapat megvált Mazepintől, és az édesapja általi szponzortól.

Mazepin tehát idén még nem versenyzett, bár elmondása szerint csak szünetel a karrierje. Mindenesetre úgy tudni, – bár nem F1-ben – de fog versenyezni hamarosan.

Az orosz versenyző mindenesetre nem ért egyet azzal, hogy az oroszokat most negatív diszkrimináció éri, mindenféle sportban. Létre is hozott egy alapítványt, We Compete as One (Egyként Versengünk) néven, mellyel azoknak az oroszoknak szeretne segíteni, akiket hátrányos megkülönböztetés ért a nemzetisége miatt.

Ennek márciusi bejelentése óta most nyilatkozott először, és beszámolt róla, hogy megkezdte a munkát.

„Három hónap telt el. Itt volt az ideje, hogy erőt gyűjtsek, fontos döntéseket hozzak meg magam számára, és belevessem magam a We Compete As One  Alapítvány munkájába” – írta Mazepin.

„A szabadnapok nélküli hónapok és a napi több mint tíz találkozó a normává váltak. Fáradságos munkát végeztünk, üzleti folyamatokat indítottunk el, partnereket és hasonlóan gondolkodó embereket találtunk. Támogatjuk azokat a sportolókat, akik nem sportszerű döntések miatt nem tudnak versenyezni. Az alapítványnak erős csapata van, áttörő ötletei, és ami a legfontosabb, sportolói, akik a legjobb megoldások megtalálására és kemény munkára ösztönöznek minket.”

„Hivatalos indulás hamarosan.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

NIKITA (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés