DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mazepin nem akarta, hogy büntessék Hamiltont

Az orosz szerint „nem nagy ügy”, ami közte és a hétszeres F1-es világbajnok között történt a harmadik dzsiddai szabadedzésen. A mercedeses brit is elmondta, mi történt a feltartásnál.

Két incidens miatt is vizsgálták Lewis Hamiltont a Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj harmadik szabadedzését követően, ám míg a dupla sárga zászlós kihágás téves riasztásnak bizonyult, addig Nyikita Mazepin feltartásáért megrovást kapott – méghozzá idén a másodikat, ami azt jelenti, hogy egy újabb hasonló szankció automatikus tíz rajthelyes hátrasorolást jelentene számára. Dzsiddában viszont megtarthatta a pole-t, s az ügyben vétlen orosz újonc is örül, hogy nem egy vele kapcsolatos büntetés szólt bele a vb-küzdelembe:

„Nagyon kedvelem Lewist és a legjobbakat kívánom neki a vb-harcra” – nyilatkozta Mazepin, akit a Crash.net szakoldal idéz. „Nem akartam, hogy olyasmiért büntessék, ami velem kapcsolatos. Az első évemet töltöm a Formula-1-ben, ő pedig talán azon gondolkodott, hol találhatna még némi köridőt. Ha ennek az volt az ára, hogy nem tudtam befejezni az egyik FP3-as körömet, hát legyen.”

mazepin-dzsidda-dppi-2021



„Gyorskörön voltam a 7-es és 8-as kanyarokban, amelyek padlógázasak a mi autóinkkal” – magyarázta a Haas pilótája. „Beláthatatlan kanyarok, így nem tudtam, hogy egy autó halad a versenyíven. Addig nyomtam tövig, amíg meg nem láttam, hogy nem megy le onnan. Részemről ez nem nagy ügy. Felkészítenek minket rá, hogy milyen reakciók szükségesek ahhoz, hogy elkerüljünk egy ilyen helyzetet.”

„Lewis rendes volt, küldtünk üzenetet egymásnak. Nagyon sajnálta a történteket, és elmondta, hogy nem végezték a legjobban a munkájukat a maguk részéről. Nagyon jó, hogy a rutinos és idősebb generáció is odafigyel ezekre, mert az F2-ben talán nem is találkozunk olyannal, aki ilyeneken gondolkodik, míg egy hétszeres F1-es világbajnok igen.”

Természetesen Hamiltont is megkérték, hogy mesélje el a saját szemszögéből az eseményeket: „Azt mondták nekem, tíz másodperccel mögöttem kezdte meg a körét. Nagyon nehéz ilyen szempontból ez a pálya, folyamatosan visszajelzést kell kapnunk arról, hogy például négy másodperccel mögöttünk van valaki, hogy tudjuk, mikor kell félrehúzódnunk. Csend volt a rádióban, így nem tudtam, hol van, aztán legközelebb már mellettem volt. A versenyzői értekezleten jeleztem, hogy előfordulhat ilyesmi, ezért talán mindenhol tartanunk kellene egy minimum tempót, ahogy a 22-es és 27-es kanyarok között. Elnézést kértem Nyikitától” – fogalmazott a címvédő, akinek a csapatát, a Mercedest 25 ezer eurós pénzbírsággal sújtották a rossz kommunikáció miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: