Marko: Vettelnek ki kellett volna hagynia az idei évet! - F1VILÁG.HU

Marko: Vettelnek ki kellett volna hagynia az idei évet!

HIRDETÉS
A Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko szerint Sebastian Vettel jobban tette volna, ha az idei évet kihagyja, és csak jövőre tér vissza a Forma-1-be.
Sebastian Vettel, Aston Martin

Vettel tavaly év végén távozott a Ferraritól, így az idei szezont már új csapatával, az Aston Martinnal kezdte meg. A német pilóta nagy reményekkel vágott neki a 2021-es évnek, miután tavaly a Racing Point a konstruktőrök között a 4. helyen zárt.

Az idei év azonban nem úgy kezdődött az Aston Martinra keresztelt csapat számára, ahogy tervezték: autójuk a várakozásokon alul teljesített az évadnyitó Bahreini Nagydíjon, ráadásul Vettelnek sem sikerült formába lendülnie. A négyszeres világbajnok csak az utolsó helyről vágott neki a futamnak a kiábrándító időmérő, majd egy rajtbüntetés után, és végül csak a 15. helyen ért célba.

Helmut Marko szerint Vettel egyértelműen jobban tette volna, ha megfogadja az ő tanácsát.

„Én azon a véleményen voltam, ezt mondtam nektek is, hogy egy évet ki kellett volna hagynia, rendeznie magát, és megkérdezni magától, hogy mit akar” – nyilatkozta Marko a Formel1.de-nek. 

„Úgy gondolom, jövőre sok minden lehetséges a Forma-1-en belül. De ő nem ezt tette. Most az Aston Martinban ül, ami hasonló dolgokkal küszködik, mint a Mercedes (alacsony hátsó hasmagassággal). Ezek nagyon hasonló autók. És ez a verseny messze volt attól, ami a fellélegzést hozhatta volna neki.”

Marko azt elismeri, hogy a Mercedeshez hasonlóan az Aston Martint is negatívabban érinthették a szabályváltozások alacsony hátsó hasmagasságuk miatt, szerinte azonban ez nem teljesen magyarázza meg a vártnál gyengébb formát.

„Menjünk vissza egy kicsit a teszthez, ahol a Mercedes hátulja nagyon instabil volt: a Mercedesnek sikerült nagymértékben stabilizálnia azt” – mondta Marko. 

„Ugyanakkor az Aston Martinnak ez nem sikerült ugyanolyan mértékben. Nyilvánvalóan jobb lesz a kezelhetőségük, de jelenleg nincs nincsenek a Mercedes szintjén.”

„És az, hogy másfél másodpercre vannak a Mercedestől, nem csak Vettel miatt van, ez részben az autón múlik. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy az Aston Martin a 6. vagy 7. helyen áll a sorban. De a Mercedes motorral és a lehetőségeikkel biztosan feljebb jönnek majd.”

Hirdetés

„De ez semmin nem változtat. Érthetetlen volt az a baleset, amikor Vettel Oconnak ütközött.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!