KezdőlapFormula 1Marko nem szerette volna Gaslyt az akarata ellenére a Red Bullnál tartani

Marko nem szerette volna Gaslyt az akarata ellenére a Red Bullnál tartani

-

Pierre Gasly hosszú idő után búcsút intett a Red Bull családjának. A francia pilóta a Bikáknál töltötte el karrierje nagy rését, de az idei szezont már az Alpine pilótájaként fogja megkezdeni. Ehhez azonban a Red Bull szaktanácsadójának, Dr Helmut Markónak a beleegyezése is kellett, amiért Gasly rendkívül „hálás is volt”.

A francia versenyző Red Bull-os szerződése ugyanis eredetileg a 2024-es évad végéig szólt, ami azt jelentette, hogy ha az energiaitalosok nem adnak zöld utat számára, akkor a kontraktus lejártáig nem szerződhetett volna el máshova. Marko szerette volna, hogy Gasly továbbra is az AlphaTauri vezére legyen, de az akarata ellenére sem szerette volna ott tartani a franciát, végül ezért engedte meg neki, hogy nyélbe üthesse az üzletet az enstone-i istállóval.

A lavinát ugyanis Sebastian Vettel visszavonulása indította el. A németnek a tavalyi volt az utolsó szezonja a Forma-1-ben és a helyét az eddig az Alpine-nál versenyző Fernando Alonso vette át. Az Alpine-nak pedig egy erős pilótára volt szüksége Esteban Ocon mellé, így esett a választásuk Gaslyra.

„A nyáron beindultak az események a pilótapiacon” – emlékezett vissza Gasly, aki idén trófeákat nyerne a Kékekkel. – Miután felmerült a lehetőség az Alpine-nál, először Helmuttal (Marko – a szerző) ültünk le tárgyalni. Nagyon hálás vagyok neki azért, hogy megértette az általam felvázolt álláspontot, miszerint a Red Bull családon belül még évekig nem lennék képes előrébb lépni.”

Ugyan Gasly végül elérte, amit szeretett volna, de a kezdetekben még nem volt minden ennyire egyértelmű. Markóék ugyanis egy méltó utódot szerettek volna a francia helyére találni. Először Colton Herta neve merült fel és az amerikai számára már egy privát F1-es tesztet is szerveztek, de az amerikainak nem lett volna elég pontja a szuperlicenszhez, így végül lemondtak róla. Így jöhetett szóba a Williams-es beugrása során brillírozó Nyck de Vries, aki így végül szintén bekerült a Forma-1-be.

Forrásgpblog.com