KezdőlapFormula 1Ma 1 éve volt Grosjean lángoló balesete!

Ma 1 éve volt Grosjean lángoló balesete!

-

Tavaly ilyenkor minden Romain Grosjeanról szólt. Aligha akart ilyen esemény miatt a címlapokra kerülni, de végül – a körülményekhez képest – szerencsésen megúszta a rémisztő esetet.

A francia versenyző a Bahreini Nagydíjon helyezkedett a rajt után, de autójának hátulja összeért Daniil Kvyat autójának első kerekével. Ennek következtében Grosjean beleszállt a szalagkorlátba. Az autó eleje be is szorult a szalagkorlát közé, “kint maradt” része pedig valósággal leszakadt, és az egész pillanatok alatt hatalmas lángba borult.

Embed from Getty Images

Drámai képek voltak, és egy ideig arra sem sok esély látszott, hogy a versenyző egyáltalán túlélheti az esetet. Szerencsére azonban hamarosan Grosjean feltűnt a lángok között, és el tudta hagyni az épp a pilótafülkénél ketté szakadt, lángoló autót.

Bár az autóból sikerült kimásznia, kezén és lábán égési sérüléseket szenvedett és kórházba szállították.

Embed from Getty Images

A verseny utáni kedden hagyhatta el a kórházat, és bár ő szeretett volna versenyezni a szezonzárón, Abu Dhabiban, nem kapott rá engedélyt. Így, mivel akkor már tudni lehetett, hogy 2021-re nem lesz versenyzői ülése az F1-ben, az a tavalyi Bahreini Nagydíj volt a francia utolsó Forma-1-es szereplése.

Őt az autók pilótafülkéjére rögzített halo mentette meg attól, hogy a fejét érje a szalagkorlát. Az eset pedig rávilágított, hogy bár ma már nagyon biztonságosnak mondható a sport, mindig történhet olyan, amire korábban nem számított senki.

“Ha megmenthetek egy életet a jövőben ezzel a tapasztalattal, ahogy Jules (Bianchi) is tette értem (halo), akkor erős örökséget hagyok a motorsportra, ami a legnagyobb büszkeséggel töltene el”mondta Grosjean.

Később arról szóltak a hírek, hogy Sascha nevű kisfia a baleset után arra kérte Romaint, hogy hagyjon fel a versenyzéssel. Ezt a tanácsot azonban nem fogadta meg, idén az IndyCarban kapott helyet, noha a veszélyesebbnek tartott oválpályákat – így az Indy 500-at is – kihagyta.

Később azonban meggondolta magát az oválok kapcsán, jövőre pedig már az Indy 500-at is tervbe vette.

Bár keze még mindig nem 100%-os – még most novemberben is volt műtétje -, eddig meglehetően kecsegtetők alakul amerikai karrierje.

Grosjean lett a legjobb újonc első IndyCaros futamán

Grosjean pole-t szerzett Indianapolisban!

Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

Grosjean újabb dobogót szerzett, most először nem Indianapolisban

Hivatalos: Grosjean az Andrettinél folytatja az IndyCarban