Leclerc: Megvizsgáltuk a Hungaroringen történteket - F1VILÁG.HU

Leclerc: Megvizsgáltuk a Hungaroringen történteket

HIRDETÉS
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc elárulta, csapatával közösen alaposan átrágták magukat a nyári szünetet megelőző Magyar Nagydíjon történteken, így biztos abban, hogy a bajnokság második felében fel tudják majd használni mindazt, amit a hungaroringi hétvégén tanultak.
GP BELGIO F1/2022 - GIOVEDI’ 25/08/2022  
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Charles Leclerc

A monacói versenyző remek formában vágott neki a szezonnak, és egy ideig úgy tűnt, ő lehet az idei bajnokság favoritja. A Ferrarit azonban számos technikai probléma hátráltatta az évad első felében, ráadásul a csapat, illetve a versenyzők is követtek el hibákat. 9 versennyel a bajnokság vége előtt most Leclerc hátránya 80 pontra nőtt az összetettben Max Verstappennel szemben, a fiatal pilóta pedig meglehetősen csalódottan vonulhatott a nyári szünetre, hiszen a Hungaroringen újabb győzelmi lehetőséget dobtak el maguktól egy stratégiai baklövés miatt.

Leclerc Belgiumban elárulta, kellett már neki a pihenő, és feltöltődve várja a folytatást. Emellett pedig továbbra is hisz abban, hogy megnyerheti a bajnokságot.

„Szükségem volt a nyári szünetre. Az idény első fele tele volt hullámegyekkel és hullámvölgyekkel, szóval rengeteg emócióval” – mondta a monacói versenyző. „Rengeteg érzelem halmozódik fel, ami fáradtsághoz vezet. Szóval nagyon örültem, hogy végre pihenni mehettem, és ezt a három hetet a lehető legjobban kihasználtam arra, hogy a családommal és a barátaimmal legyek. Nagyszerű volt.”

„Úgy gondolom, egyesével haladunk majd a versenyhétvégékkel csapatként. De persze minden lehetőséget maximalizálnunk kell, és még mindig hiszek a bajnoki címben. Természetesen nagyon nehéz kihívás lesz. De a végsőkig hinni fogok benne.”

„Ami a Magyarországon történteket illeti, nyilván megvizsgáltuk, és tanulni fogunk belőle csapatként, ebben biztos vagyok. És 2020-ban, illetve 2021-ben is nagyon egységesen tudtunk dolgozni Azt gondolom, ez segített minket arra, hogy ezen a szinten legyünk a teljesítményt tekintve. És pontosan ugyanezt próbáljuk most tenni azért, hogy jobbak legyünk.”

A Forma-1 mezőnye ezen a hétvégén Belgiumban vendégeskedik, ahol 3 éve Leclerc első királykategóriás győzelmét aratta – öröme viszont nem lehetett felhőtlen barátja, az F2-es versenyző, Anthoine Hubert halála miatt.

„Ez nyilvánvalóan egy nagyon különleges pálya számomra. Szerintem minden versenyző számára különleges az első győzelem. Nyilván én nagyon furcsa körülmények közepette szereztem meg, azok után, ami szombaton Anthoine-nal történt, de mindig nagyon szerettem ezen a pályán vezetni, és remélhetőleg újabb nagyszerű eredményt tudunk elérni ezúttal is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!