KezdőlapFormula 1Lando Norris: Ahol tudok, próbálok segíteni Daniel Ricciardónak

Lando Norris: Ahol tudok, próbálok segíteni Daniel Ricciardónak

-

Lando Norris elmondta, próbál segíteni Daniel Ricciardónak abban, hogy minél előbb kényelmesen érezze magát az új környezetében.

Az ausztrál versenyző nem úgy kezdte ezt az évet, ahogy tervezte. Tisztában volt ugyan azzal, hogy a csapatváltás nem egyszerű és idő kell ahhoz, hogy megszokja és megtanulja az új autóját. Viszont arra nem számított, hogy ennyire el lesz maradva csapattársától.

A szezon elején ugyanis a szakértők és a rajongók többsége is azzal számolt, hogy a 31 éves pilóta könnyedén felülkerekedik majd a 10 évvel fiatalabb kollégájánál. Ám ennek az ellenkezője történt. Norris ugyanis idén már kétszer is a dobogóra állhatot, míg az egyéni pontversenyben visszaszerezte Valtteri Bottastól a harmadik pozíciót.

Ricciardo ugyanakkor nem találja még a válaszokat a formájára. Monacóban elmondta, hogy vannak olyan elemek a brit telemetriájában, amit ő nem tud végrehajtani, és azt sem érti, hogy lett a hercegségben közel 1 másodperc a különbség kettőjük között.

Norris ugyanakkor tisztában van azzal, hogy csapattársa előbb-utóbb megtalálja a helyes irányt:

,,Nem iszom előre a medve bőrére, ugyanis tudom azt, hogy mire lesz képes akkor, mikor összeszokik az autóval. Nagyon tisztelem őt, és már most is sokat tanultam tőle. Még ha időbe is telik számára az, hogy alkalmazkodjon valamihez, rengeteg dologban nagyon jó. Már most is tanultam ezekből és alkalmazni tudtam őket saját magam számára. Danny (Daniel Ricciardo) egy hihetetlenül jó versenyző, már látom azt, hogy miért is ilyen, ugyanis időnként most is megvillan. Viszont igen, még egy kis idő kell neki ahhoz, hogy felvegye a tempót. Igyekszem segíteni amikor csak tudok, ugyanis a nap végére mégiscsak csapattársak vagyunk. Nem veszem készpénznek a mostani dolgokat, mert előbb-utóbb át fog kattanni nála valami és akkor pokolian gyors lesz. Akkor majd mindenki azt fogja mondani: ‘oh, én megmondtam.’ Viszont én készen állok arra a pillanatra, és kétség sem férhet ahhoz, hogy ő is.” – nyilatkozta a Channel 4-nak Norris.

Ricciardo esetében akár egy kasztnicserét is végrehajthat a McLaren, hogy kizárják az autó teljesítményével kapcsolatos kétségeket. Ugyanakkor Andreas Seidl szerint a probléma nem itt keresendő. A csapatfőnök úgy véli, hogy pilótája vezetési stílusa nem passzol a némileg nehezen kezelhető McLarenhez.